Harmadik napja keresik eredménytelenül az eltűnt hétéves kisfiút

Hétfő reggel, 48 órával eltűnése után is folytatódott az Arad megyei Vadász településről eltűnt hétéves kisfiú keresése, aki szombaton elment otthonról játszani a faluba, de azóta sem tért haza.

Az Arad Megyei Rendőrség hétfői közlése értelmében 47 rendőr 18 autóval, 19 csendőr négy járművel és egy nyomkövető kutyával indult újra a fiú keresésére. A kutatásból 28 tűzoltó is kiveszi a részét hét járművel, náluk nyolc szigony is van. Ugyanakkor nyolc határrendész is a segítségükre sietett, akik hőkamerák bevetésével is dolgoznak. A hatóságiak munkáját száz önkéntes is segíti, akik terepjárókkal és ATV-kel keresik a fiút.

 

A hétéves Sebastian Corbei-t utoljára szombaton 16 óra 30 perckor látták egy Vadász melletti esztenán. Szombat reggel indult be a faluba játszani, ott csatlakozott egy csoport gyermekhez, akikkel a falu közelében található esztenára mentek egy idős helyi férfi kíséretében, innen veszett nyoma.

Sebastian anyja szombaton 19 órakor hívta a 112-es segélyhívó számot, hogy bejelentse a gyermek eltűnését. A keresést azonnal elkezdték, egész éjszaka tartott, de a gyermek otthonának 20 kilométeres körzetében nem találtak rá.

 

A rendőrség által közölt adatok értelmében a gyermek 120 centiméter magas, barna haja, ovális arca van. Azt nem lehet tudni, hogy milyen ruhát viselt az eltűnésekor. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy aki látja a fiút, jelezze a 112-es számon vagy jelentkezzen a legközelebbi rendőrőrsön.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?