A Déli-Kárpátokban is „megjelent” a farkas-kutya hibrid

Már Romániában is találtak farkas-kutya hibridet; a Conservation Carpathia Alapítvány közleménye alapján a Déli-Kárpátokban végzett kutatásuk alapján genetikai tesztekkel tudják igazolni a farkasok és a kóborkutyák kereszteződéséből létrejött keverékfaj létezését.

Fotó: Wikipedia Commons

A 2017 és 2020 között végzett kutatásuk alapján elkészült tanulmány figyelmeztet, hogy a keveredés egész Európában veszélyt jelent a farkaspopulációra, emiatt továbbra is megfigyelés és kutatás alatt tartanák a jelenséget. A News.ro szombati beszámolója alapján a Déli-Kárpátokban levett mintákat a szlovén Ljubljana Egyetem laboratóriumában végezték el.

Az alapítvány közleménye alapján Romániában nagyjából 3000-re becsülik a farkaspopuláció létszámát, de tudományos méréseket ennek terén nem végeztek. Azt ugyanakkor megállapították, hogy egy száz négyzetkilométeres körzetre nagyjából 2,35 a farkas jut, ami alacsonyabb mint például az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban (5-9,8) vagy az olaszországi Appennin-hegységben (4,7), de jóval magasabb mint a Skandináv félszigeten (0,18), ahol az időjárási körülmények miatt a farkaspopuláció csak most kezd helyreállni. A Conservation Carpathia szerint európai szinten jelentősnek tekinthető a romániai farkaspopuláció, a Kárpátok viszont továbbra is a legkevésbé tanulmányozott helyi ökoszisztéma Európában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?