A Bodoki-tetőre épített futurisztikus kilátóval bővül Háromszék turisztikai kínálata
Többszintes, futurisztikus kilátót építenek Háromszéken, a Bodoki-hegység 1190 méteres magasságában, ahonnan Sepsiszékre, Kézdiszékre, Orbaiszékre és tiszta időben akár a távolabbi Barcaságra is el lehet majd látni. Tamás Sándor megyei tanácselnök és Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója aláírta az 1,5 millió lejes uniós pályázati projekt finanszírozásáról szóló szerződést.
A Bodok-hegységben létesítendő multifunkcionális épület földszintje vihartól védett helyként szolgál, az első emeletet hegyi menedékhelyként alakítják ki, ahol egy éjszakát is el lehet tölteni, a második emeleten pedig panorámakabint alakítanak ki, legfelül pedig kilátó lesz.
„A többfunkciós épület az országban egyedi lesz. A hegyi turizmus fejlesztésével célunk, hogy vonzó turisztikai kínálatot teremtsünk: festői túraútvonalakat, történelmi kastélyokat, kerékpáros turizmust és gyógyfürdőket ötvözve” – fogalmazott a finanszírozási szerződés aláírását követően Tamás Sándor háromszéki tanácselnök.
A futurisztikus kilátóhoz látogató úgy érezheti majd, mintha a világ tetején lenne, ezért arra számítanak, hogy a kilátó turisztikai attrakcióvá válik és a környéken fellendül az idegenforgalom. A Kovászna megyei hegyimentők jelenleg nyolc menedékházat működtetnek és több túraútvonalat is ajánlanak, amelyekről részletek a www.natcov.ro oldalon találhatók.
Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Ügynökség (ADR Centru) igazgatója rámutatott: a kilátó projektnek köszönhetően Kovászna megyében a turizmusfejlesztésre elnyert források összértéke meghaladja a 25 millió lejt. Hozzátette: a Bodoki-hegység egyre népszerűbb a túrázók körében, köszönhetően a természeti szépségeinek és a hatékony promóciónak, amelyhez III. Károly király is hozzájárult, akinek Zalánpatakán van birtoka.
A futurisztikus kilátó építése illeszkedik a néhány éve kidolgozott háromszéki turizmusfejlesztési stratégiába, amely három pilléren fekszik: az egyik az élő történelem, ami a Kovászna megyében található kastélyokra és udvarházakra utal, a másik téma a zabolátlan természet, a harmadik pedig a természetből származó egészség vagy balneológia.
Zalánpatakról készült videónk megtekinthető alább.
CSAK SAJÁT