A kerékpáros körversennyel erősítik Székelyföld turizmusát

Múlt héten számoltunk be arról, hogy az eddigi hagyományokkal szakítva, idén Háromszékről indul Székelyföld Kerékpáros Körversenye. A tizenegyedik versenyt minden eddiginél nagyobb médiafigyelem kíséri, a szervezők nem titkolt célja ezúton is erősíteni Székelyföld turisztikai vonzerejét.

​A szerdán, augusztus 9-én kezdődő és szombaton, 12-én véget érő verseny főszervezője és anyagi támogatója továbbra is Csíkszereda városa lesz. Az évtizedes múltra visszatekintő körverseny történetében idén először az MTVA-val kötött megállapodásnak köszönhetően, mindennap élő közvetítésben nézhetik a versenyt az érdeklődők az M4 sportcsatornán – számolt be hétfőn a sajtónak Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.

„Nagy dolog, hogy Magyarország hivatalos sportcsatornája közvetíti a körversenyt, ez számunkra új kezdet beharangozója is lehet, ugyanakkor a magyar nemzetpolitika sikere is. Amikor annak idején kitaláltuk, hogy kerékpáros körversenyt szervezünk, nem titkolt célunk volt az, hogy minél szélesebb körben ismertessük meg az országgal és a világgal Székelyföldet” – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette, hogy nemcsak az M4 csatornával, hanem az Erdély Tv-vel is együttműködési megállapodást kötöttek, így azon a csatornán is naponta jelentkeznek beszámolókkal a körversenyről.

A polgármester kifejtette, hogy figyelembe vették azt, hogy Háromszék a kastélyok és kúriák földje, ezért a körverseny élő közvetítése alatt – a Magyar Turisztikai Ügynökség közreműködésével – az olaszteleki Daniel-kastéllyal, a miklósvári Kálnoky-kastéllyal, a zabolai Mikes-kastéllyal, valamint a vargyasi, szintén Daniel-kastéllyal is megismerkedhetnek az M4 nézői. Ezen kívül minden városról, ahol áttekernek a versenyzők, egy-egy összefoglalót láthatnak az érdeklődők.

A Székelyföld Kerékpáros Körversenye első versenynapján Kovásznáról indul 15 csapat, amelyekből 10 hazai, 5 pedig magyarországi. Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Apáca, Barót, Oklánd, Felsőboldogfalva érintésével érkeznek meg Székelyudvarhelyre. Ezen az útvonalon néhány kilométer erejéig – idén először – Brassó megyét is érintik a versenyzők.

A második versenynapon Székelyudvarhelyről a Libán-tetőn át Gyergyószentmiklósra, onnan Tekerőpatakon keresztül vissza a Libán-tetőre, majd Szentegyháza érintésével érkeznek Csíkszeredába.

A harmadik napon a Csíkszereda–Csíkrákos–Csíkszentmihály–Csíkszépvíz– Csíkszereda–Csíkszentkirály–Csíkbánkfalva–Csíkszentléleken keresztül érkeznek a megyeszékhelyre, és 11 kör megtételével Csíkszereda utcáin zárul az idei verseny.

A nyertesek mintegy 11 500 euró értékben kapnak díjakat. A körverseny összköltségvetése 270 ezer lejre tehető. 

Kapcsolódók

Kimaradt?