Háromszéken díjazzák a legkiemelkedőbb idegenforgalmi szereplőket
Háromszéken közösséggé formálnák és szolgáltatásaik minőségének javítására ösztönzik a turizmusban és vendéglátásban tevékenykedőket. A Kovászna megye Turizmusáért Egyesület, a háromszéki önkormányzat és a megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén első alkalommal egy gála keretében, 18 kategóriában, közönségszavazat alapján oszt díjakat a turizmusban és vendéglátásban dolgozóknak, jelentette be kedden Grüman Róbert.
A Kovászna megyei tanács alelnöke szerint hagyományt szeretnének teremteni ebből az eseményből, amely révén méltányolják azokat a cégeket és szakembereket, akik hozzájárulnak a térség turisztikai színvonalának emeléséhez. Grüman Róbert rámutatott, hogy az idegenforgalmi vállalkozások fel kell készüljenek arra, hogy a jelenlegi évi közel 10 százalékos növekedésnél lényegesen nagyobb „turista áradatra” számíthatnak 2-3 éven belül, amikor végre elkészül a teljes, Szeben és Arad közti autópálya, illetve végre beindul a brassói nemzetközi repülőtér is.
Bárki benevezheti kedvenc háromszéki turisztikai vállalkozását és szakemberét!
A „Visit Covasna Gála” keddi programindítóján Grüman Róbert bejelentette, hogy a gala.visitcovasna.com oldalon március 4-ig, 18 kategóriában bárki benevezheti az általa legjobbnak tartott idegenforgalmi és vendéglátóipari vállalkozást és szakembert. Nevezni lehet online turisztikai marketing; turisztikai rendezvények; lovarda és lovasturizmus; kézműves műhely; utazási iroda; idegenvezető; báros és barista; pincér; szakács; klasszikus étterem; gyorsétterem; kemping, tábor és motel; kiadó szoba és apartman; vidéki panzió; városi panzió; kúria és kastélyszálló; 1 és 2 csillagos szálloda, illetve 3 és 4 csillagos szálloda kategóriákban.
A háromszéki önkormányzat alelnöke szerint a nevezéseket követően március 5 és 17-e között zajlik a közönségszavazás, de egy kilencfős szakmai zsűri is külön értékel. Végül március 21-én, a sepsiszentgyörgyi Fidelitas szálló konferencia termében a szakmai rendezvénnyel összekötött „Visit Covasna Gálán” díjazzák minden kategória első három helyezettjét.
Több mint százezer turista és 30 millió eurós forgalom a háromszéki idegenforgalomban
Kovászna megyében 300 vállalkozás tevékenykedik a turizmusban és vendéglátásban, ezek összesen 1180 személynek biztosítanak munkát és tavaly 28 millió eurós üzleti forgalmat valósítottak meg, mutatott rá Édler András. A háromszéki kereskedelmi kamara elnöke szerint emellett száz körül van a vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemélyek száma, akik az idegenforgalom terén tevékenykednek, ők még mintegy 2,8 millió eurós forgalmat valósítottak meg. Emlékeztetett, hogy a Pótsa-terv nevű háromszéki gazdaságfejlesztési stratégiában kitörési pontként határozták meg a turizmust, amelyet az elmúlt években kiemelt ágazatként kezeltek.Az erőteljes népszerűsítő akciók, turisztikai rendezvények, infrastrukturális fejlesztések és nem utolsó sorban a turisztikai és vendéglátóipari szolgáltatások minőségének növelése révén az elmúlt években folyamatosan növekszik a Háromszékre látogató belföldi és külföldi turisták száma. László Endre a Székelyföldi Turisztikai Klaszter elnöke szerint, miután két éve sikerült elérni az évi százezer turistát, számuk tavaly még közel 10 százalékkal emelkedett. A szakember szerint ehhez jelentősen hozzájárult, hogy sikerült felpörgetni a belföldi turizmust, mivel tavaly az országban 250 millió euró értékben adtak ki vakációs jegyeket, ami kilencszer több mint egy évvel korábban.