FRISSÍTVE - Elfogták a fiút, aki halálra gázolta 3 éves unokahúgát

Elgázolta szombaton két unokahúgát és a nagymamáját egy jogosítvánnyal nem rendelkező 17 éves fiú. Egy 3 éves kislány meghalt, egy 14 éves lány kómába került. A fiút majdnem meglincselték az áldozatok hozzátartozói. FRISSÍTÉS: A rendőrök elfogták a tettest.

A helyi sajtó beszámolói szerint a tragédia Temesvár Kuncz nevű, főként a roma közösség által lakott városszéli negyedében történt. Apja szerint a fia ellopta az autó indítókulcsát, és száguldozott a negyedben. Az egyik ház előtt gázolta el a rokonait: a két unokahúgát és a nagymamát.

A gépkocsi egy portának ütközve állt meg. A zajra kivonultak a környékbeli lakók, és amikor látták, hogy mi történt, villát, fejszét ragadtak, és üldözőbe vették a helyszínről elmenekülő fiút. A lakónegyedbe rövid idő alatt rendőrök és csendőrök érkeztek, akik megpróbálták lecsillapítani a feldühödött tömeget.

„Nem tudom, mit mondjak, én feladom őt a rendőrségen, és börtönbe megy. Még nincs 18 éves, jogosítványa sincs. Nem tudom, merre bujkál, én is keresem”—mondta a fiatalember apja. A menekülő tettest jelenleg körözi a rendőrség.

FRISSÍTÉS: A Digi24 tájékoztatása szerint a rendőrök elfogták a tettest. A fiú a hatóságoknak azt mondta: azért lopta el az apja autóját, mert konfliktusban keveredett a helyi roma közösség néhány tagjával, és el akart menekülni Temesvárról.

Kapcsolódók

Kimaradt?