banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

DRI: az etnikai hovatartozás nem hozható összefüggésbe a parlamentben leadott szavazattal

Az utóbbi napok kisebbségellenes megnyilatkozásai ellen tiltakozik pénteken közzé tett állásfoglalásában az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI). Az intézmény arra reagált, hogy a büntető törvénykönyv módosításáról szóló parlamenti szavazás kapcsán a közbeszédben szélsőséges megnyilvánulások is tapasztalhatók voltak.

Mint ismert, a sarkalatos jogszabályt szerdán csak úgy sikerült elfogadtatnia a parlamentben a kormánytöbbségnek, hogy a nemzeti kisebbségek frakciójának egy része is támogatta. A mérleg nyelvét jelentő kisebbségi politikusokat utólag sok támadás érte a sajtóban és a közösségi oldalakon.

Állásfoglalásában a DRI leszögezi: az etnikai megbélyegzés egyetlen formája sem megengedett, a kisebbségek törvényhozásban való részvétele pedig törvény által biztosított demokratikus gyakorlat. A Laczikó Enikő államtitkár által vezetett intézmény állásfoglalásában arra is emlékeztet: a romániai kisebbségi közösségeknek jogukban áll megválasztani képviselőiket. Ugyanakkor az alkotmány biztosítja az identitáshoz való jogot is, így – a DRI szerint – mindenkinek lehetővé kell tenni azt, hogy „szabadon válassza meg önazonosságát”, ennek gyakorlásában pedig senkit nem szabad korlátozni.

„A tartalmi vagy felfogásbeli vitának számtalan formája létezik, de ezekben nem szerepelhet a választott tisztségviselők etnikai, vallásos, vagy nyelvi identitására való hivatkozás. Itt az a veszély is fennáll, hogy önazonosságukban sértve érzik magukat azok is, akiket az illetők képviselnek” – fogalmaznak az állásfoglalásban.

Ugyanakkor hozzáteszik: a vita demokratikus gyakorlatként előnyére szolgálhat a társadalomnak, hozzájárulhat a jobbá tételére, de csupán csak az az eszmecsere, amelynek a keretek tisztán meghatározottak, s így nincs lehetőség a nem kívánatos túlzásokra. A DRI állásfoglalása szerint: ezek a végletek a „közös jövő” tekintetében is veszélyesek lehetnek.  

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?