KöszöntŐ
A lány kezében tulipánillatú reggel bimbózik. Piros mosolyszirmok büszkélkednek arcára. Tavaszi üde bájjal hullámzik át a járdán, napszín homlokán ragyog az öntudat, szempilláin hintázik a csábítás. Bolondság, hogy a virágok neveit nőkre aggatják, hisz valójában minden virágnak férfineve van - gondolja a lány, és a dús zöldből előpislogó fehéret, lilát, kéket, rózsaszínt, élénk sárgát fürkészi, s a fiúkra gondol, akik meglepték vagy sem, de felvidították csokraikkal. Ujjai babrálnak a levelek között - nem tudni, titokban kit kényeztet, melyik levél bársonyán pihenne meg Hüvelyk Pannaként, melyik bibe szemcséi kavarják fel mámorát, ha bódulásig beleszippant a tarkaságba, melyik illat mit üzen. Lényegtelen. Ő ma nem a hátsó szándékok detektíve. Ő ma egy pompás, különleges váza. Szégyellné, ha üresen állana, ha senki nem látná meg karcsú vonalait, izgalmas mintáit, békés árnyalatait, üvegfala törékeny szépségét, s hogy milyen jól illik hozzá a virág. De a felé nyúló bokréták bólogatnak, elismerik nőisége minden varázsát, s a felhők mögül egy köteg napsütés rohan szembe vele, amitől magáraeszmélve pajkos dicsfényben ringatózik.
.jpg)
