Könyvbarátnak való
Év elején látott napvilágot a Garamond Kiadónál Székely László Sorsficamok című, elbeszéléseket és kisregényeket tartalmazó kötete. Örömmel és érdeklődéssel olvastam.
A könyv szereplői világunk különböző tájairól, más-más társadalmi rétegből származnak. A mai élet kárvallottjai, elesettjei, akik mások gonoszsága, a társadalmi igazságtalanságok, de sok esetben saját hibáik miatt kerültek az emberi lét szélére. Való igaz, hogy vadkapitalizmusban élünk, ahol a haszon, a siker az értékmérő, amelynek Istene a Pénz. A kicsinyeket, a védteleneket kegyetlenűl letapossák. Mindemellett jónéhányan, sajnos, önhibájukból jutnak keserű sorsra. A jó Isten belénk épített egy olyan irányítórendszert, mely megmutatja a helyes utat az élet különböző mozzanataiban. Ez a belső, csöndes hang a jó lelkiismeret. Sajnos, sokan nem hallgatnak rá.
A kriptalakó című elbeszélésben egy kutatómérnök életpályáját mutatja be a szerző. Mérnökünk pályája kezdetben felfelé ível; sikerfia, a csúcson mozog; aztán később a mélybe süllyed. A tudományos kutatás terén fiatalon szép sikert él el, vezető állásba kerül. Külföldre járhat, ami nagy szó volt a 89-es fordulat előtt. Bár itthon is elérhet mindent, egy szép napon mégis külföldön marad. Találmányát ott búsásan jutalmazzák, ellenben le kell mondania a szerzői jogról. Kiderül, hogy gyenge jellemű és meggondolatlan, a végtelen mulatozás, a szerencsejátékok és a nők felemésztik egész vagyonát. Időközben itthon meghal az édesapja. Ez végzetes csapásnak bizonyul. Hősünk ugyanis nem képes talpraállni apja segítsége nélkül. Apjának köszönhette a tudományos karrierjét. Ő tőle származik minden ötlet, amit tudományos munkája során kamatoztatott. Neki köszönheti a találmányt, amit külföldön értékesített, és ezentúl nem telik tőle többre.
Vagyon és támasz nélkül marad. Hazajön a fordulat utáni Romániába. Államosítot házukat nem sikerül visszaszereznie. Régi ismerősei közönnyel fogadják, vagy csak ígérgetnek, vagy egyszerűen háta fordítanak neki. Gyenge fizikuma miatt, nem bírja a nehéz testi munkát. Koldulásból, szemétbe turkálásból tengeti életét. Egy temetőőr jóvoltából lakásra talál egy kriptában, egy hűséges kóbor kutya társaságában. S a rendezetlen élet rövidesen halálba torkol...
A sorsnak időként különös ficamai vannak. Szinte hihetelen, hogy egy úszóbajnok vízbe fúljon. Mégis ez történt egy özvegyen maradt, egészséges, úszóedzőként tevékenykedő férfivel a Haláltánc című elbeszélésben. Tengerész fia elutazása előtt apja gondjaira bízza az elegáns tengerparti villában vele együtt lakó fiatal feleségét. A születésnapi mulatozás, italozás idején após és menye megkívánják egymást. A viharos szerelmi viszony több napon át tart. A fiatal nő, aki férjétől hiába várt gyermeket, most állapotos marad. A tengerész hazatértekor apja eltűnik. Holttestét a tenger pár nap múlva veti ki a partra. Volt, aki látta, hogy az úszómester mind beljebb és beljebb úszott a tengerbe; maga kereste a halált. A fia viszont boldog; fel sem fogja a tragédiát.
A Kristálykészlet című elbeszélésben az író nagy beleérzéssel ecseteli egy nyugdíjas tanítónő sanyarú mindennnapjait. Az özvegyen maradt tanítónő kicsiny kis nyugdíjából tengeti életét. Jelszava: „adósnak maradni legnagyobb szégyen". Inkább lemond az ételről, mintsem hátraléka legyen a közköltségnél. Szorult helyzetében féltve örzött kristálykészletét eladásra ajálja fel egy antikváriusnál. Megdöbbentő az a pökkhendiség és gőg, amivel az antikvárius az elszegényedett embert kezeli, ahogy alacsonyabb rangúnak tekinti. Lebecsmérli és nem veszi meg a kristálykészletet. Ez esetben a szó talán gyilkosabb hatású, mint a hallgatás. A szegény tanítónő hazafelő menet elütteti magát az átjárónál...
Szépen megírt könyvet vesz a kezébe az olvasó. Székely László prózája lebilincselő és tanulságos.
Székely László
SORSFICAMOK
(Részlet)
Igazmondó
13.
A rendőrtiszt sokáig várakozik feketébe öltözötten, hosszú, fehér égő gyertyával a kezében. Kopottas ruhájával nem kelt feltűnést. Szeme viszont éles, mint a sasé.
Mikor a behantolást követően a jelenlevő három—négy ember szétszéled a sírkövek között, odalép az összekulcsolt kezű, sovány asszonyhoz. Gondolatban fölteszi magának a kérdést: „Vajon a harminc és egynéhány éves, májfoltos arcú nő átérzi nyomorúságát?” Először csak fürkészget, méregeti a cérnavékony özvegyet, aki gyászruháján átlátszó, fonnyadt melléhez csenevész csecsemőt szorít. Cipőhöz nem szokott lábát egyre emelgeti. Olyan szegény – cikázik át a tiszt agyán a gondolat -, mit a koldus tarisznyája. Nyáron nagy, csillogó szemű rajkóival együtt bizonyára fosósszilván, télen csupasz puliszkán él. Nyakán nem csüng több aranypénz, ahogyan a cigány nőkön szokott lenni lakodalomkor, avagy temetésen. Ráncos, visszeres lábú, deszkamellű, ám egymás után szüli a gyermekeket, akik közül a ganédomb mellől bölcsődébe, óvodába egy sem kerül. Pedig eszesek. Az egyik, a nagyobbacska megkérdezi anyjától, de úgy, hogy ne hallják a sírásók:
- A temetőben mikor csönd van, tollászkodnak-e az angyalok?
- Tudom is én, fiam?
A rendőrtiszt odalép az özvegyhez:
- Nyugodjon békében!
- Isten nyugtassa! – válaszol az asszony.
- Rendőrtiszt vagyok, de most nem hivatalosan érdeklődöm. Maga a férjével volt, amikor látták a kocsit, amely – az ő kijelentése szerint – elszállította a csomagtartóba behajított, láncra kötött kutyát?
A kérdésre meghűl a vér a girhes asszonyban. Beleremeg.
- Nem, nem voltam a férjemmel...
- Pedig azt hallottam.
- Az emberemmel, az urammal voltam, istálom. Isten nyugosztalja!
- Jól van, na, az urával. Látta-e, vagy sem azt a kutyát?
- Láttam, istálom.
- Megmondaná?
- Nem mondom meg, istálom. Hagyjuk a búbánatba!
- Miért?
- Olyan hogyishívjáké az autó, aki lehazudná az égről a csillagokat. Ejsze maradt még egy vastag gurigával abból a kötélből, amelyet orvul az uram nyakába hajítottak, s amellyel felkötötték.
- Többen voltak?
- Bizonyára.
- Hát az ura nem lett öngyilkos?
- Na még ilyet! Szegény feje? Nem volt ő öngyilkos fajzat. Aki ilyemit híresztel, arról csak azt mondhatom: szemét, moslék, gané!
- Miért kötötték volna föl?
- ‘Szen tudja mindenki, hogy az őszinte szó, az igazmondás csak bajt okozhat, megpecsételheti az ember sorsát. Biza meg! Az én uram is becsületességével puskázta el az életét. Soha egy jámbor légynek sem ártott. Biztos, halála előtt még védekezni sem tudott. Egy árva ócska bicsak sem volt nála.
- Dehát milyen igazságot mondott ki? A kutya elrablását, eladását?
- Szerencsétlen feje ezt karattyolta el. De féltek, nehogy eljárjon a szája más disznóságokról is.
- Például miről?
- Rengeteg falopásról, medve engedély nélküli kilövéséről, egyebekről.
- Az ura tudott ilyenekről?
- A saját szemével látta.
- Tartottak attól, hogy esetleg ezekről is locsog majd?
- Beszartak. Ijedtségükben elnémították. Örökre.
- Hogyan?
- Tiszt úr, rém egyszerű a dolog. Az uramat az a goré meg haverjai elkapták, mint sintérek a veszett kutyát, mert kikottyantotta, hogy üsmeri a színtiszta igazságot. Krisztusi kötelességének tartotta kimondani. Hagyta volna a balfék az anyja kínjába az igazságot! De ő nem és nem! Ha felnégyelték volna, akkor is kinyögte volna az igazat. Bizonyítani akarta, hogy a cigány nem rongy ember. Fittyet hányt a mondásra, ha megmondod az igazat, betörik a fejed. Azok a górék pedig rókaeszűek.
- Kicsodák?
- Hát akik felakasztották.
- Ha fél a kocsi számáról beszélni, legalább azt mondja meg, milyen emberek, akik elkövették az akasztást?
- Senkiháziak, gazemberek.
- Ezzel nem sokat mondott...
- A tiszt úr nem látta, milyen mesterien csomózott hurok volt a kötélen? Az én moré uram nem tudott volna ilyet kötni.
- Idehallgasson, ez nem elfogadható érv. Hátha megtanult mesterien hurkot bogozni? Lenne más bizonyítéka is? Vannak, akik az urát beszámíthatatlannak tarják... Hátha hirtelen rájött a bolondóra?
- Jámbor lélek volt. Lágyszívű. Csak nem gondolja, istálom, az uramnak lett volna annyi lovéja, hogy új akasztókötelet vásároljon. Pedig eleget bőjtölünk.
- Új kötelet? Azt mondja?
- Azt bizony! Hát nem vette észre, milyen fájin kötélen lógott az uram? Vadonatújon! Azt biza eddig semmi másra nem használták. Biztos maradt még belőle... Na látja, jobb hallgatni! Cigány beszédének úgysem hinnének, igaz-e?! Furtonfurt mindenki azt gajdolja: a móré csal, lop, koldul, adja, cseréli a lovát. Így hát, pofa bé, mert nekem is kampec! Hitvány fehérnép vagyok, de ott vannak a purdék. Várnak... Isten áldja! (...)
.jpg)
