Süketek párbeszéde zajlott a romániai igazságügyi reformmal kapcsolatban szervezett szerdai vitán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. A felszólaló képviselők a saját frakciójuk álláspontját hangoztatták, elbeszélve egymás mellett. Az Európai Uniónak rendkívül korlátozottak az eszközei, hogy a tagállamokon számon kérje az alapértékek betartását, az úgynevezett országviták hatékonysága pedig nulla.

Nem ez az első alkalom, hogy úgynevezett országvitát rendeztek az Európai Parlament (EP) plénumában, sőt Románia kapcsán sem ez volt az első. Az eljárás eleve megkérdőjelezhető Winkler Gyula néppárti képviselő szerint. „Nyilván nem mindegy, mi hangzik el az Európai Parlament plénumában, de a konkrét következményeket illetően nincs túl nagy jelentősége” – értékelte a politikus a szerdai EP-vita előtt.

Felidézte, hogy tavaly ilyenkor volt már egy Románia-vita az EP-ben. Akkor szintén az igazságszolgáltatás volt a téma, és „azt láthattuk, hogy román-román vita zajlott”. Vagyis nagyon kevés külföldi, azaz nem romániai képviselő volt jelen az ülésteremben, és még kevesebben szóltak hozzá.

„Ez nem egyéb, mint a belpolitikai villongások exportja Brüsszelbe, illetve ezúttal Strasbourgba. Nem hozott, és nem is hozhat eredményeket, amíg az Európai Parlament nem fekteti le világosan, hogy milyen jogalapjuk van ezeknek a vitáknak” – mondta Winkler. Hozzátette, hogy bár ő maga nem vesz részt benne, nagy érdeklődéssel követi azt a folyamatot, amelynek végén létrehozhatnak egy úgynevezett jogállamfigyelő mechanizmust. Ha ez megtörténik, akkor a képviselő szerint az Európai Bizottság valamennyi tagállamban egyformán nyomon követheti majd, hogy „vannak-e a demokrácia útjáról kisiklások”.

Koppenhága-dilemma

Sokan sürgetik immár hosszú évek óta a Winkler Gyula által említett mechanizmus létrehozását. A gyakorlat azt mutatja, hogy az EU-szerződés mostanában – Lengyelország és Magyarország kapcsán – sokat emlegetett 7. cikke nem alkalmas arra, hogy megvédje az értékeket, amelyekre az EU épül.

Ezeket az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 2. cikke fekteti le: „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában”.

Ha egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket, felfüggesztik a szerződések alkalmazásából származó egyes jogait, beleértve a szavazati jogot. A szerződésszegés megállapítása azonban hosszadalmas és bonyolult procedúra, ezért szakértők szerint nem hatékony.

Így most ott tartunk, hogy miközben a csatlakozni vágyó államoknak egy sor politikai feltételt kell teljesíteniük – az úgynevezett koppenhágai kritériumokat –, a tagországokon a legtöbbször nem kérik számon a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető értékek tiszteletben tartását. Ezt nevezik Koppenhága-dilemmának.

Megelőző előzetes eljárás az „atomfegyver” előtt

Nemrégiben a szerződések őre, az Európai Bizottság (EB) is elismerte, hogy a tagállamokban egymást követik a válságok, amelyek szisztematikus veszélyt jelentenek a jogállamiságra. Ezért 2014 márciusában létrehozott egy „új mechanizmust”: ezt eredetileg arra találták ki, hogy kezelni tudják a magyarországi rendszerszintű átalakításhoz hasonló helyzeteket, amelyek kötelezettségszegési eljárásokkal már nem orvosolhatók, miközben az atomfegyverként is emlegetett 7. cikk értelmében nagyon nehéz eljutni a tényleges szankciókig. Az utóbbi szerint első lépésben a tagállamok négyötödének egyetértésére van szükség, azután pedig a szavazatmegvonást akár egyetlen tagállam megvétózhatja.

A „jogállamiság keret” nevet kapott új mechanizmus azonban csak még jobban megnehezíti a renitenskedő tagállamok elleni fellépést. Ahogy a CEPS tanulmánya megállapítja: az EB csupán beiktatott egy újabb megelőző eljárást a 7. cikkben már lefektetett előzetes eljárás elé. A háromlépéses mechanizmus abból áll, hogy az EB készít egy problémalistát, majd a kérdéses tagállammal elkezd levelezgetni, amíg az vagy hajlandó korrigálni az alapértékeket sértő döntéseit, vagy ha nem, a Bizottság végül javasolja a 7. cikk szerint eljárás megindítását.

Ez a „megelőző előzetes” eljárás akkor vezethetne eredményre, ha az érintett tagállam kormányáról feltételezhető volna a jóindulat. Csakhogy mennyire értelmes dolog feltételezni, hogy egy kormány pusztán párbeszéd hatására visszatér a szántszándékkal és következetesen lebontani akart jogállamiság keretei közé? Nem túlságosan. Ezt látszik igazolni a varsói kormány, amely ellen először élesítették a „jogállamiság keretet”: az Eurológus cikke szerint a parttalan levelezgetésbe az EB-vel kezdetben sehogy sem szálltak be lengyel oldalról, és később is csak foghegyről válaszoltak, de nem fogadták meg a Bizottság tanácsait.

Lett volna jobb fegyver

Az Európai Parlament 2015. szeptember 8-án megszavazott állásfoglalásában felkérte az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy belső stratégiát a fent már említett jogállamisági keret hatékonyabbá tételére, hogy valóban biztosítani tudja az alapvető értékek védelmét. A megfogalmazott javaslatok között volt olyan kritériumrendszer kidolgozása, amely szavatolja, hogy bármely jogsértés a keretrendszer automatikus alkalmazását vonja maga után. Egyúttal az EP sürgette a Bizottságot annak biztosítására, hogy a fent említett belső stratégiát olyan világos és részletes új mechanizmus kísérje, amely közös és objektív mutatók alapján lehetővé teszi a jogállamiság és az alapvető jogok értékelését, illetve állandó nyomon követését, beleértve egy évente készítendő jelentést valamennyi uniós tagállamról.

Egy évvel később az EP – a holland Sophia in 't Veld (ALDE) képviselő jelentésére alapozva – újabb állásfoglalásban kérte a Bizottságot a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozására. A javaslathoz egy intézményközi megállapodás-tervezetet is mellékeltek, amely a meglévő mechanizmusokat integráló, kiigazító és kiegészítő intézkedéseket tartalmazott, megkönnyítendő az Unió intézményei és tagállamai között az EUSZ 7. cikke szerinti együttműködést.

Érdekes volt látni, hogy a vitában hogyan foglaltak állást az egyébként egyazon pártcsaládhoz tartozó magyar képviselők. Miközben a fideszes Gál Kinga például boszorkányüldözésként értékelte a „jogállamisági hadjáratokat” („amikor a politikai érdek éppen úgy kívánja, és lehet igaztalanul Magyarországot támadni, miközben egyetlen konkrét jogsértést sem tudnak felmutatni”, addig Sógor Csaba reményét fejezte ki, hogy a mechanizmussal új korszak kezdődik, és az Unió szavatolni tudja a csatlakozási tárgyalások során vállalt alapvető emberi jogok, köztük a kisebbségek jogainak biztosítását.

Sajnos a Bizottság visszautasította a Parlament felkérését. Ahogy azt az EP előtt Frans Timmermans bizottsági alelnök hangoztatta, nem volna praktikus megkettőzni a létező eszközöket, amelyekkel amúgy – szerinte legalábbis – jelenleg is hatékonyan lehet kezelni a jogállamiság-problémákat.

Hogy ez mennyire nincs így, azt világossá teszi a máltai oknyomozó újságíró esete, akit nemrégiben fényes nappal meggyilkoltak.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy máltai kormányzati köröknek közük van ehhez a kivégzéshez. Mi ez, ha nem a demokrácia keretein kívül helyezkedő akció?” – tette fel a kérdést Winkler Gyula.

Az EB hajthatatlansága láttán a raportőr, Sophia in 't Veld keserűen jegyezte meg a vita végén: ironikusnak tartja, hogy az EU-t felvérteztük az összes létező eszközzel, ha a gazdasági, rendőri, külpolitikai vagy egyéb területeket érintő szabályozások behajtásáról van szó, de közben védtelenek az elvileg legféltettebb értékeink, amelyekre az Unió épül. Ami már csak azért is szomorú szerinte, mert ráadásul nem is kellene feltalálni a meleg vizet, hiszen a javasolthoz hasonló mechanizmus alapján követi nyomon az EB a román és a bolgár igazságszolgáltatást.