UNICEF: „rémálom” volt 2017 a háborús övezetben élő gyermekeknek

2017 volt az egyik legrosszabb év a konfliktus- és ostromzónában rekedt gyermekek számára az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF jelentése szerint. Hatalmas méreteket öltött a gyermekek elleni erőszak: élőpajzsként és öngyilkos merénylőként is használták őket.

A szerdán közzétett jelentés szerint a háborúban álló felek semmibe vették a nemzetközi gyermekvédelmi egyezményeket, a gyermekek otthonukban, az iskolában és a játszótéren is veszélyben vannak. „A támadások évről évre folytatódnak, ezt nem tűrhetjük ölbe tett kézzel. Ez a brutalitás nem lehet az új norma” – mondta Manuel Fontaine, az UNICEF sürgősségi programokért felelős igazgatója.

Az afrikai konfliktus-zóna az egyik legrosszabb

Kongó Kasai régiójában szinte egymillió gyermeket raboltak el csak az elmúlt egy évben, és több mint 400 iskolát támadtak meg.

Nigériában és Kamerunban a Boko Haram dzsihadista szervezet körülbelül 135 gyermeket használt öngyilkos robbantásos merényletre, ami több mint ötször annyi, mint az előző évben.

Dél-Szudánban 2013 óta mintegy 19000 gyermek kezébe adtak erőszakkal fegyvert.

Az UNICEF jelentése szerint bizonyos esetekben az elrabolt gyerekek az őket felszabadító katonai erők részéről további erőszakos abúzusnak vannak kitéve.

Krízis Közel- és Távol-Keleten, valamint Kelet-Európában

A háború sújtotta Jemenben az UNICEF becslése szerint mintegy 5000 gyermeket öltek vagy sebesítettek meg a 2015 márciusában kitört polgárháború kezdete óta. Az egyre súlyosbodó élelemhiány miatt legalább kétmillió gyermek alultáplált.

Irakban és Szíriában szeptemberig úgy 700 gyermek meggyilkolásáról tudnak, az UNICEF több olyan esetet ismer, amikor gyermekek kerültek orvlövészek célkeresztjébe, sőt élőpajzsként használták őket.

A burmai rohingja népcsoport elűzése miatt a gyermekek „sokkoló és széleskörű” erőszaknak voltak kitéve az ENSZ-jelentés szerint.

Kelet-Ukrajnában pedig 220 000 gyermek él állandó veszélyben az aknák és más, háborúból hátramaradt robbanószerkezetek közelében.Az ENSZ gyermekalapja felszólítja a háborús konfliktusban álló feleket, hogy tartsák magukat a nemzetközi egyezményekhez, azonnal hagyjanak fel a gyermekek elleni erőszakkal és a civil infrastruktúra, többek között az iskolák, kórházak célbavételével. A szervezet a háborúzó felekre befolyással bíró államokat is felszólítja, hogy hatalmukat használják a gyermekek védelmére. A jelentés itt olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?