Öt személyt vettek őrizetbe Csíkszeredában zsarolás miatt

Zsarolás miatt vettek őrizetbe öt személyt, az ügyészség kérte előzetes letartóztatásba helyezésüket - közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság sajtóirodája. 

Az idézett forrás szerint egy 65 éves férfitől és egy 25 éves nőtől érkezett panasz, hogy 2017 október-novemberében a tettesek azzal zsarolták őket, hogy nyilvánosságra hozzák magánéletük részleteit, amennyiben nem fizetnek különböző pénzösszegeket.

A rendőrség december 7-én és 8-án szervezte meg a tettenérést, amelynek során három gyanúsított lebukott, majd a házkutatások során további két elkövető is a rendőrség kezére került. A hatóságok öt házkutatást tartottak Csíkszereda, egyet pedig Kovászna megye területén az üggyel kapcsolatban.

A gyanúsítottak 18 és 61 év közöttiek. A három nőt és két férfit zsarolással gyanúsítják, a csíkszeredai rendőrségre kísérték be őket, az ügyészség előzetes letartóztatásukat kéri. 

Kimaradt?