Reformáció 500: Kálvin Jánosról neveznek el egy teret Kolozsváron

A Farkas utcai református templom (Belvárosi református templom) és a Kolozsvári Református Kollégium által közrezárt tér ezentúl Kálvin János reformátor nevét fogja viselni (Piațeta Jean Calvin) – jelentette be a kolozsvári polgármesteri hivatal kedden, a reformáció emléknapján. Fotó: Tasi Annabella

Az önkormányzat ezzel tiszteleg a reformáció 500. évfordulója és Kálvin János egyházszervezői munkássága előtt – áll a közleményben. Kálvin János (1509–1564) francia származású svájci reformátor, keresztény tudós, a kálvinizmus névadója, szellemi atyja és gyakorlati megalapítója, a 16. század egyik legmeghatározóbb teológusa.

A tér elnevezését Gergely Balázs kolozsvári városi tanácsos kezdeményezte, az RMDSZ városi önkormányzati frakciójának támogatásával.

„Az erről szóló határozati javaslat-tervezetet október 8-án iktattam a városházán, egyben azt is kérve, hogy az Eötvös (ma Constanța) utca első szakasza (1-4 szám) a jövőben Luther Márton nevét viselje. Ez utóbbi javaslatot megvalósíthatóságát jelenleg mérlegelik az illetékesek. Szeretném megköszönni Emil Bocnak, Kolozsvár polgármesterének a város protestáns közösségei irányába tett gesztusát. Hasonlóképpen köszönöm Ft. Kató Béla és Ft. Adorjáni Zoltán püspök urak támogatását, valamint Oláh Emese alpolgármester asszonynak, Ballai Zoltánnak és Fehér Attila lelkipásztoroknak az ügyben nyújtott segítségét” – mondta Gergely Balázs kolozsvári tanácsos.

Kolozsvár önkormányzata ugyanakkor kiemelte a református egyházkerület szerepét a műemlék jellegű épületek védelmében és felújításában, többek között az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium, a Protestáns Teológiai Intézet és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum épületét emlegette. 

Kapcsolódók

Kimaradt?