Szerda is mozgalmas nap volt a Kollokviumon – bár csak egy előadást láthattunk.

Délben vitát tartottak az Állami Roma Színház létrehozásának szükségességéről. Délután filmet néztünk – a címe szerint a TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL, rendezte Enyedi Ildikó. Este pedig a Temesvári Magyar Színház és a Temesvári Német Szíház közös előadását láthattuk, a MOLIENDO CAFÉ-t.

A leendő roma színházról folyó beszélgetés felért egy előadással, mert megtudhattuk például, hogy a Kollokviumon jelen lévő Giuvlipen Színházi Társulatot – egy hivatalosan bejegyzett független színházat – Jilaván nem engedtek be a kultúrházba, mondván, hogy „ne uszítsanak a román többség ellen”. Ez precedens lehet még ellenünk is!

A film két ember egymásra találásáról szólt, ami olykor kínkeserves lehet, de mégis szép. Ez már egy jobb precedens, mint a jilavai. Hangoltabban vártuk a MOLIENDO CAFÉ kezdetét.

A két temesvári társulat, Silviu Purcărete rendezésében a szükségtelenség és a felszínesség – vagyis a kávéházi élet – álcája alatt bemutatta a mai világ nevetségesen fájdalmas képét. Már indulásból meggyilkoltak egy embert – hogy miért, soha nem derül ki. És nem is a miért a fontos… A kávéház vendégei közül sokan kutyává váltak – addig mind ugattak, hogy ez is bejött… Egy asszony hangos szóval keresi a férjét, magával hozta gyermekét is – utazótáskában. Az apa is karjába veszi a csecsemőt, majd földhöz vágják… Az igényes vendég kávéfőzéssel ügyetlenkedik… Aztán a vendégek, több mint 3o személy, kinyírják egymást. És mindez a nézők harsány nevetése közben történik.

Hát nem különös ez az előadás?