Háromszéken feljelentik a fogyasztóvédőket, ha román nyelvtudást ellenőriznek

A háromszéki RMDSZ panaszt tesz azokra a fogyasztóvédőkre, akik azt vizsgálják, hogy ki, hogyan beszéli a román nyelvet, mutatott rá Tamás Sándor.

A szövetség háromszéki elnöke keddi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a kauflandos miccs-botrányt követően arról értesült, hogy a fogyasztóvédők ellenőrzik a cégeknél, hogy ki, hogyan beszél románul. Tamás Sándor felhívással fordul mindenkihez, hogy ha ez valóban megtörténik, azt hozzák nyilvánosságra, mert ehhez a fogyasztóvédőknek nincs joguk és ilyen esetben az RMDSZ eljárást kezdeményez.

A háromszéki tanácselnök kifejtette: fenntartja korábbi nyilatkozatát, amelyben egyes fogyasztóvédők tevékenységét a száz évvel ezelőtt Amerikában működő a Ku Klux Klánhoz hasonlította, mert állami segédlettel alkalmazzák a kettős mércét és meg akarnak bélyegezni egy népcsoportot. Hozzátette: biztos abban, hogy nem fogják becsületsértésért beperelni, de ha mégis megtörténik, akkor áll elébe, és állítását bizonyítékokkal támasztja alá.

Tamás Sándor a sajtótájékoztatón megismételte, hogy a háromszéki fogyasztóvédők vezetőjét, Mircea Diacont inkompetensnek tartja, aki állami segédlettel tölti be ezt a fontos tisztséget, holott alkalmatlannak bizonyult a rendőrségnél, a polgárőrségnél is. A tanácselnök úgy nyilatkozott: nem tudja honnan van benne ennyi szenvedély és káröröm, hogy minden ellen hadjáratot indít, többek között a Székely Vágta, a Székely termék vagy a SIC – Terra Siculorum autós matrica ellen is. A tanácselnök szerint a háromszéki főfogyasztóvédő sorozatosan kárörvendő magatartást tanúsít.

A székelyudvarhelyi kaufland botrány kapcsán megszólaltatott Mircea Diacon a háromszéki fogyasztóvédők vezetője a sajtónak azt nyilatkozta: Sepsiszentgyörgyön is voltak bejelentések, hogy a románokat nem szolgáltak ki. Mircea Diacon szerint Kovászna megyében is ellenőrzik az üzleteket, de nem az alkalmazottak román tudását tesztelik, hanem azt vizsgálják, miként alkalmazzák a kötelező román feliratokra vonatkozó törvényt. A fogyasztóvédő szerint Kovászna megyében is voltak bejelentések, hogy a románokat nem szolgálták ki, például egy sepsiszentgyörgyi fánksütő alkalmazottjára panaszkodtak több ízben a vásárlók, hogy nem tud románul. Diacon szerint erre nincs bizonyíték, de mivel többen is bejelentést tettek, a vállalkozót megbírságolták.

Kapcsolódók

Kimaradt?