Szerelmi háromszög? Vagy kutatói szakma belső kínjai és konfliktusai? Titkos érintések, megértések, zűrzavarok, vagy jónevű etnológusok terepkutatási nyűgjei Pápua Új-Guineában?

„Nemzetközi bestseller”. Ez a címlapon áll, az angol eredetin is, a magyar borítón is. A 2014-es kiadás a nyugati sajtóban és szakmai könyvespolcokon is sikerkönyvként feltüntetett (három díjjal is jutalmazott) opuszt az irodalmi és a történetmesélési erényei miatt értékelt regény tartalmában, vonalvezetésében, a primitív népek kutatására elszánt jeles személyiségek nyomába eredve, s ezek révén a megismerési gyakorlat mindennapjainak ábrázolása okán tünteti fel.

Etnológia? Mint regény, és történeti és euforikus? Mi ez hát…?

A reklám felülete (persze, tudjuk) nem a valóságé. A hatásé, a befogadás szorgalmazásáé, a sikeré. A könyvreklám is él ezzel a buján-vegetatívan-szentimentálisan ajánló, de az érdeklődés mindenekelőttjét tükröző piaci szférában. Tudomány – a mindennapokba burkolva mutatkozik itt, a kutatás – a kapcsolatokra építve látható, a „primitívek” – az euro-amerikai tudományosság oltárán fekszenek, az intimitások – a szakmai morál és a tudás-tisztesség hátterében ismerhetők meg. Egy kicsit ez (is) eufória. De ugyancsak eufória magától a Szerzőtől, Lily Kingtől, hogy könyvében a kutató-óriások körébe sorolt, a kulturális antropológia huszadik századi legfontosabb személyiségei között nyilvántartott Margaret Mead közelébe férkőzhet. Épp úgy, mint főhőse, az új-guineai törzset tanulmányozó, lelkesültségektől immár régóta mentes antropológus, aki hirtelen a kor meghatározó nagyságainak környezetébe, baráti és kutatótársi körébe kerül, s átéli az emelkedettség önkényét, a büszkeség és elégedettség (oly rövid időre adódó) eseményét. Az írónő e kutatói férfiszerepben remekel…, azaz hát amerikai módra ügyesen adagolja a vadregényes (itt szó szerint is vad és regényes, vadságokkal és regényességgel kibélelt) élményeket, gesztusokat, karaktereket, ismereteket, elszántságokat, érdekeket és értékeket keresgélő portrékat. Ez sem lenne kevés – de ha lehetünk őszinték, a regény azért ennél jóval több.[1]

Több annyiban, hogy maga a tájegység, Új-Guinea egzotikus, „érintetlen” valósága (amely csöppet sem érintetlen, mint épp a jövevény antropológusok mutatják, s a helyi társadalmi valóságok is sokféleképpen jelzik) nem különbül árnyaltabb is, társadalmilag is rétegzettebb, értékrendek mentén is tagoltabb világ. Itt az eufória egy hétköznapon délután kettő és három között köszönt be, aligha tovább tartva, mint egy vízió, képzet, elégedett hátradőlés a kényelmetlen kutatói kuckóban. Az ok, amiért az eufória átélhető, nem egyéb, mint maga a felfedezés, a belátás és befogadtatás közötti rövid pillanat, mely egy kutatás félévein—évein belül alig másodperces lélekmentő élmény. De mentő, ténylegesen, értelmet adó, reményt keltő, vágyott, s mint minden hasonló elszálltság, invokálja—megidézi a máskor-is-bekövetkezhetőség lehetőségét, amiért kutatni, kérdezni, megismerni és fölismerni érdemes, kell, s nélkülözhetetlenül fontos…! „Úgy két hónapnyi terepmunka után az a pillanat, amikor az ember azt hiszi, végre megragadta a hely lényegét. Hirtelen minden elérhetőnek tűnik. De ez csak érzéki csalódás, hiszen még csak nyolc hetet töltöttünk ott, és ezt a teljes kétségbeesés követi, hogy sikerül-e valaha bármit is megértenünk. De abban az egyetlen pillanatban úgy érezzük, hogy a hely teljesen a miénk. Ez a legrövidebb, legtisztább eufória.” (57. old.)

Margaret Mead egyike a 20. század legjelesebb etnológusainak, egyike a két legfőbb amerikai kutatónőnek, s egyike azoknak, akik nevéhez iskola, irányzat, szemléletmód, a szaktudomány érdeklődési és értelmezési kereteit tágítani próbáló törekvés kapcsolódik. S mint ilyen, azok egyike is, akiknek életvilágok megismerésében vállalt szerepköre, már egyetemista korában megkezdett terepmunkái, megjelent monográfiái és megszerzett szakmai presztízse nemcsak a kortársak euforikus fantáziáját mozgatta meg, hanem a pletykagép működését is elindította. A „szokvány-amerikai” háziasszony, barby-baba státuszú nőcskék, tündibündi titkárnők mellett akadémiai tudományosság rangjára emelkedő kutatónő hírneve és regényesnek mondható magánélete ugyanakkor nemcsak a kor nőmozgalmi, emancipatorikus és társadalmi szerephagyományokra rákérdező attitűdjét nem véletlenül kötik nevéhez. Magyarul is megjelent tanulmány-válogatása /Férfi és nő. Gondolat Kiadó, 1970./ öt nagyobb kutatási tartományt tükröz, óceániai és amerikai, indonéziai és melanéziai vizsgálódásaiból a harmincas évek kezdetétől publikált könyveinek nem véletlenül egyik kiemelt—kihangosított kérdésköre a nemi szerepek és a nevelés alapkérdéseivel, egyetemes tapasztalataival és speciális helyszíneivel (ellenpéldáival) övezett kutakodás, mely egyúttal nemcsak az antropológiai terepkutatások élmény- és ismeret-anyagát, hanem a „primitív népek” világán túli, az amerikai népek kutatása és a kortárs társadalmak jobb megismerése felé vezető szociálpszichológia számára is meggyőző, sőt kihívó tapasztalati anyagát nyújtotta. Mint nőnek, nemcsak férjei, „veszedelmes viszonyai” és ezekben vállalt szerepként a sikeres nőtípus elfogadtatásának szükséges harcai voltak merész funkciói, de vélhetően a megismerési folyamatban magában is benne rejlő kutatói státusz, vizsgálódó szerep, értelmező stratégia és empátiás érzékenység is hírhedetten komoly nyomot hagyott a század társadalomkutatási hagyományain. Ennek mintegy nyomába indulva, s ezt a délután kettő és negyed három között átélhető „kereső” vagy „kutatói” eufóriát átélő személyiségvilágot tartotta fölidézésre alkalmasnak Lily King, kinek sokféle díjra jelölt és mégannyi elismerést besöprő regénye épp ezt a megszállottságot, szenvedélyt, a kutatói pálya és áldozatvállalás szépségét/kínjait ragadja meg.

Hangsúlyozom: megragadja. Fölkapja, megmutatja, megcsillantja, földre hajítja, elveti, megirigyli, túlbecsüli, részletezi, cizellálja. Regényesen, képzetesen, képzeletesen, szinte – ha volna az etnológiai kutatásban ilyen fogalom, vagy volna ennek értelme – buján veti be a közérdeklődésbe. Kockáztat is, hisz az ismert szerző és a még ismertebb főhős (persze álnéven) kockázata már maga az egzotikusság vállalása is, még annyira a hitelesség, a titkosság, az intimitások, a személyes győzelmek és még személyesebb keservek tömege. De garanciális téma, előre szavatolható sikerrel, amit azután le is arat…

Miért fontos ez, miért érdekes, s kit érdekel maga az eufória józansága, az érzületek önszabályozása, a szexualitás keserve és titka, a nemi nevelés háttere és hagyománya, társadalmi értéke és normája, tabuk és tiltórendszerek működésmódja…?

Margaret Mead mint kutató, mint nő, mint talány, mint korszakos jelentőségű terepmunkás, mint etnológus, mint érző és kutakodó ember – már nem kevés monográfia, tucatnyi életrajz, s megannyi kritikai forrásmű témaköre. Ha itt, az Eufóriában csak Ő lenne meghívott vendég, az sem lenne kevés. De itt egy bontakozó szerelmi háromszög áll a fókuszban, ez kapott reflektorfényt, s ez hordozza a regény sztoriját, függetlenül attól, hogy a harmincas évek elején épp Mead és akkori férje jártak-e Óceániában, vagy Ő épp másutt volt, s épp hűséges lehetett-e vagy ismét csak „váltott”… A regény nem vállal helyszínrajzon túli pontosságot népnevek, kutatási témák, felfedezés-értékű leletek, törzsi érdekkapcsolatok, nevelési mintázatok, társadalomtudományi viszonylatban is érvényes tudományos megállapítások terén. De vállal hipotézist, izgalmas viták illusztrációját, kutatói dilemmákat és barátsági nexusokat, férfi és nő szerepét újrakérdező problematizálást, a tehetség és felelősség, áldozatosság és szenvedélyesség színes, árnyalt tollrajzát. Sikerkönyv, ha szakmai, ha nem. Regény, mely lehetne dramatikusabb (bár nemigen), lehetne etnologikusabb (bár az már kritikai kutatás lenne), lehetne közelibb (habár a távolság a legkevesebb ezekben a törzsi világokban, hisz szinte nincs is más, ami összeköti őket a szigeteken…), s lehetne talán antropológiaibb. De akkor nem ez a szerző, nem erről, és nem így írta volna.

Mégsem bánhatjuk, hogy King megidézte a személyiséget, a problémázást, a dilemmázást a terepen zajló kutatói mindennapok részkérdéseiben, a morál és tisztelet, haszonleső kalandorság és áldásos—áldozatos felelősség kérdéseinek eltérő, és sosem egyértelműsíthető megoldásairól, a tudástőke és a hagyománytőke közötti csatározások területeiről. Mindenkinek való regény, kortalanul, okítóan, izgalmasan és élvezetesen…