Konkrétan is hasznot húzhat Csíkszereda lakossága a romák felzárkóztatásából

Helyi akciócsoport létrehozásával zárkóztatná fel a város különböző részein élő roma családokat Csíkszereda város önkormányzata. Többek között erre vonatkozó határozatot fogadott el a tanácsosok testülete szerdai rendkívüli ülésén.

A kormány 2014–2020-as időszakra vonatkozó Humán Tőke Operatív Programjában (POCU) meghirdette a 20 ezres lakosságon felüli városoknak és megyeközpontoknak szóló helyi fejlesztési stratégiák támogatását. Csíkszereda önkormányzata megalapította azt az a helyi akciócsoportot, amelynek a feladata lesz a program lebonyolítása az elkövetkező években. A stratégia összetett fejlesztéseket tartalmaz, amelynek kiemelt célcsoportja a Csíksomlyón, a Petőfi Sándor és a Márton Áron utcában lakó három roma család, amelyeknek összesen mintegy 160 tagja van – tudtuk meg Füleki Zoltán alpolgármestertől. 

A POCU-ban szereplő előírások szerint a helyi akciócsoportoknak tagja kell, hogy legyen egy önkormányzat, egy vállalkozás és egy civil szervezet is. Utóbbiak közül kettő is jelezte, hogy részt venne az akciócsoport munkájában: a helyi Caritas-szervezet, valamint a Prosperitas Vitae Egyesület. A Prosperitas egyébként a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ működtetésében vállal fontos szerepet.

„Minden szereplőnek meg kell találnunk a helyét, a feladatát. Lesznek például olyanok, akik azzal foglalkoznak, hogy szociológiai felmérést készítenek, és olyanok is, akik az infrastrukturális fejlesztési lehetőségeket mérik fel. A pályázatot jövő héten nyújtjuk be, ehhez kellett előtte egy tanácsi határozat” – fűzte hozzá az alpolgármester.

A fejlesztési stratégiát – az előírások szerint – úgy állították össze, hogy az legkevesebb 10 ezer városlakó életkörülményein javítson. A programban tehát azon túl, hogy a hátrányos helyzetű személyek számára többek között nappali foglalkozásokat, felzárkóztató programokat szerveznek, a városnak kötelessége fejleszteni azokat az utcákat, ahol ezek a családok élnek.

A pályázatnak köszönhetően a megyeszékhely hozzávetőleg 50 ezer eurós támogatást kaphat, amelyből a fent említett célkitűzéseket valósíthatják meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?