Sorsdöntő lesz a péntek éjszaka a gyümölcsfák számára

A Maros Megye Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője, Ileana Guşatu azt tanácsolja a gyümölcstermesztőknek, hogy füstöléssel védekezzenek a fagykárosodás ellen, ugyanis az előrejelzések szerint péntekről szombatra virradóra nagyon lehűl a levegő hőmérséklete, így ez az éjszaka sorsdöntő lesz a gyümölcstermés mennyiségét illetően.

„A zöldségtermesztők ismét befűtöttek a fóliasátrakba, a gyümölcstermesztők füstöléssel próbálják enyhíteni a károkat. Nedves, nem könnyen gyúló anyag, nedves szalma égetése útján egy füstréteg képződik, amely az effektív éjszakai kisugárzást mérsékli, a talajmenti fagy és a rügyek fagykárosodása is elkerülhető így. Sorsdöntő lesz az éjszaka. Ha az előrejelzések igaznak bizonyulnak, akkor mínusz 3 Celsius-fok is lehet, ez pedig káros hatással lenne a termésre” - figyelmeztet az igazgató.A megyében az alma-, körte-, szilva-, cseresznye-, barack-, őszibarackfák már kivirágoztak. A gyümölcstermesztők attól tartanak, hogy a virágokat fagy éri, és ideje előtt lehullanak, így idén elmaradhat vagy nagyon alacsony lesz a termés.

Kapcsolódók

Kimaradt?