Áprilisi tél: a kései virágzás lehet a gazdák szerencséje

Hargita megye hidegebb vidékein még nem borultak teljesen virágba a gyümölcsfák, ez lehet az ottani termesztők szerencséje – tudtuk meg Török Jenőtől, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetőjétől, akit a szélsőséges időjárás hatásairól kérdeztünk. A szolgálatos meteorológus szerint péntek délig fog havazni a megyében.

A szerda este érkező havazás és hideg idő nem jelent komoly veszélyt a termésre, mivel a hideg a Hargita megyei medenceközi térségekben, valamint a hegyekben már napok óta jelen van. Ennek köszönhetően mérsékelődött a március végi meleg következtében beindult virágzás, a nagy hideg előtt a rügyeknek volt ideje visszahúzódni, így a sem Csíkban, sem Gyergyóban nem indult még be a gyümölcsfák virágzása – ismertette az előzményeket a mezőgazdasági szakember.

„A mostani több centis hó sem okoz nagy kárt, sőt elmondhatjuk, hogy ez még védi is a növényeket. Inkább attól tartunk, hogy a csapadékos idő elmúlásával kitisztul majd az ég, és akkor jelentkeznek a fagyok. Most kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a hétvégén, mivel akkor tiszta időt jósolnak, de fagyra is számítunk. A gyümölcsfák és a termések esetében a mínusz 2-3 fokos hőmérséklet még nem jelent nagy veszélyt, viszont ha ennél jobban lehűl, akkor annak káros következményei lehetnek” – magyarázta Török Jenő, aki azt mondta, hogy nemcsak a barack- és szilvafák, hanem az errefelé népszerű ribizli termése is veszélybe kerülhet.

A mostani helyzetben több módon is lehet védekezni, a gyümölcstermesztők füstölést is alkalmazhatnak, ugyanakkor azok, akik már permetezték a fákat, nagyobb biztonságban tudhatják az idei termést.  Az igazgató hozzátette, Székelykeresztúr környékéről jelentették, hogy a frissen vetett lucerna- és a cukorrépatermésért aggódnak a gazdák. Mindezek mellett a tavaszi árpa hegyét is megsértheti a fagy, de ezen gabona, valamint az őszi vetések esetében nem áll fenn nagy veszély. 

A meteorológusok fagyra figyelmeztetnek a hét végére

Makkai Gergely meteorológustól, a Marosvásárhelyi Regionális Meteorológiai Központ munkatársától érdeklődtünk a következő napokban várható időjárásról. A szakember elmondása szerint péntek délelőttig marad a narancssárga jelzés Hargita megye területének nagy részén, vagyis eddig tart a havazás. Azonban a Török Jenő által felvázolt félelmek nem alaptalanok.  

„Csíki viszonylatban a csütörtök délutáni 0 fok körüli hőmérséklet nem annyira súlyos a jelen körülmények között. Péntek délutántól várjuk azt, hogy a szélsőséges időjárást okozó mediterrán ciklon – amely csütörtök délután pontosan az ország felett örvénylik – Kelet felé mozdul el, és magával viszi a felhőzetet. Arra számítunk, hogy a csapadék fokozatosan megszűnik, a szél mérséklődik, és a felhőzet is. felszakadozik. Sajnos ez azzal járhat, hogyha éjszakára kiderül az ég, kemény fagyok lesznek, és akár mínusz 5 Celsius-fok alatti hőmérséklet is kialakulhat” – jósolta a meteorológus.

Hétfő délutánra eléggé tiszta időre, többnyire napsütésre számíthatunk a térségben, és a nappali hőmérséklet emelkedésére. De továbbra is fennáll a veszélye, hogy a hajnali órákban fagy lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?