Július 1-jétől lép érvénybe az egységes bértörvény

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter azt nyilatkozta szerdán, hogy az egységes bértörvényről szóló törvénytervezet a célegyenesbe érkezett, és július 1-jétől alkalmazni fogják. 

„A kormányprogramnak megfelelően az egységes bértörvény július elsejétől kötelező módon érvénybe lép. Nyitottak vagyuk azokra a módosító javaslatokra, amiket valószínű benyújtanak a parlamentben. Az eddigi módosító javaslatok nagy része véleményem szerint úgy született, hogy a javaslattevők nem olvasták el figyelmesen a törvényt” – nyilatkozta a miniszter a parlamentben. Azt mondta, hogy miután minden javaslatot áttanulmányoz, még egyszer találkozik a szakszervezeti vezetőkkel. 

„Mielőbb benyújtjuk a törvényt a parlamentbe és semmi kétségem nincs afelől, hogy simán át is megy. Beleszámoltuk az időbe azt is, hogy az államfő kihirdetés előtt esetleg visszaküldi a törvényt a parlamentbe' - tette hozzá Vasilescu. A munkaügyi miniszter elmondta: az egységes bértörvényben a köztársasági elnök alapbére a legmagasabb, de lesznek olyan kategóriák, amelyben a pótlékok hozzáadása után az államfőnél többet lehet keresni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?