Kedden tárgyalnak a szülők a főispáni hivatalban a vásárhelyi katolikus iskoláról

Bibliával a kezükben terveznek megjelenni a prefektúra előtt a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak a szülei, amíg bent a képviselőik az illetékes intézmények vezetőivel és küldötteivel egyeztetnek az iskola érdekében.

Kedden délután egy órakor újabb tanácskozásra kerül sor, ez alkalommal azonban nem a városházán, hanem a főispáni hivatalban – tájékoztatott Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője, aki a Maszolnak elmondta, Lucian Goga főispán mellett jelen lesz a városháza oktatási ügyekért felelős osztályának igazgatója, Horațiu Lobonț, az új főtanfelügyelő, Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke, Peti András és Csíki Zsolt önkormányzati képviselők, Székely Szilárd a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóhelyettese, Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója és remélhetőleg maga a polgármester, Dorin Florea is.

„A tanácsadója azt ígérte, hogy jelen lesz a polgármester úr is” – tette hozzá Csíky Csengele, aki szülőtársaival együtt kérte, hogy a helyi önkormányzat oktatásügyi bizottsága is képviseltesse magát a megbeszélésen. Bár a szülők azt szerették volna, hogy a tárgyalás sajtónyilvánosságot kapjon, ez nem lehetséges.

Azok a szülők, akik nem vesznek részt a megbeszélésen, kezükben Bibliával vagy imakönyvvel várakoznak kint, azt üzenve ezzel a gesztussal is, hogy a közösség a békés, törvényes megoldásban érdekelt, viszont nem hajlandó lemondani az iskoláról. A keddi tárgyalás eredményének függvényében döntenek a Civilek, hogy mi lesz a következő lépésük az iskola ügyében

Kapcsolódók

Kimaradt?