Marosvásárhely: kedden eldőlhet a katolikus gimnázium sorsa

Több illetékes intézmény – köztük a polgármesteri hivatal, a prefektúra, a főtanfelügyelőség és a városháza – vezetői tartanak megbeszélést kedden Marosvásárhelyen a katolikus gimnázium sorsáról. E találkozó eredményeitől függ, hogy mit lép a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport, amelynek tüntetéssorozata pénteken lejárt.

Nem jelent meg Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azon a pénteki találkozón, amelyre maga hívta meg a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport tagjait a városházára a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről egyeztetni. Helyette tanácsadója, Claudiu Maior, valamint a városháza jegyzője fogadta a szülőket.

Korábban Dorin Florea azért kért időt, hogy felkészüljön az iskolával kapcsolatos tudnivalókból, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoportot azonban nem lepte meg, hogy nem vett részt az általa javasolt megbeszélésen. Szóvivőjük, Csíky Csengele elmondta, erre számítottak a polgármester részéről. Tájékoztatása szerint abban állapodtak meg Claudiu Maiorral, hogy mivel a szülők ragaszkodnak a polgármesterrel való személyes tárgyaláshoz, kedden egy nagyszabású értekezletet tartanak a városházán.

Ezen a találkozón Dorin Florea mellett jelen lesz a prefektus, a főtanfelügyelő (ha addig senkit nem neveznek ki az időközben lemondott Maria Kozak helyére, akkor Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes), a városháza oktatási ügyekért felelős osztályának igazgatója, az önkormányzat küldöttsége, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport képviselői. A kezdeményezők azt szeretnék, ha sajtónyilvánosságot kapna az esemény, hogy az újságírók beszámolhassanak az ott elhangzó beszélgetésről, vitáról.

Csíky Csengele elmondta, a Maros megyei prefektúrának otthont adó egykori Városháza előtt tartott tüntetéssorozatuk pénteken lejárt. Az engedély szerint egyszerre csak tízen tiltakozhattak délelőtt 10 és 11 között, ezért folyamatosan cserélték egymást. Bbeálltak a tiltakozó szülők mellé nagyszülők, vagy nyugalmazott pedagógusok, szimpatizánsok is.

„A tiltakozássorozat ugyan lejárt, de más eszközök is vannak még a tarsolyukban” – mondta Csíky Csengele, aki nem árulta el, hogy melyek ezek, csupán annyit mondott, a keddig tárgyalás eredményétől függ, mit lépnek a továbbiakban. A szülői csoport szóvivője az eddigi lépések eredményeit pozitívnak tartja. Úgy véli, előrelépés történt az iskola ügyében, hiszen erre még nem volt példa, hogy tanintézmény ilyen mértékben képviseltette magát.

„Remélem eredményt hoz a keddi tárgyalás, mi azt szeretnénk, ha záros határidőn belül megoldódna a helyzet. Ezért kértük, hogy legyen ott minden érintett hivatal képviselője, maga a prefektus is” – tette hozzá Csíky Csengele.

Szombat délelőtt 10 órától a belvárosi római katolikus templomban imaalkalom lesz az iskoláért. Az eseményen részt vesz Soltész Miklós, a magyar kormány vallásügyi minisztériumának államtitkára is. 

Kapcsolódók

Kimaradt?