Reykjavíkban járt a PONT Csoport

Van mit tanulnunk Reykjavíktól közösségi részvétel terén, azonban Kolozsvár hatékonyabban tudta eddig megszólítani a fiatalokat – az izlandi részvételi költségvetési projektek koordinátoraival, önkormányzati és ifjúsági vezetőkkel találkozott a PONT Csoport Reykjavíkban az elmúlt héten.

A tanulmányút célja a tapasztalatcsere volt, illetve jövőbeli kezdeményezések és projektek megalapozása, a COM’ON Kolozsvár fejlesztése, a COM’ON Románia és a COM’ON Európa felületek előkészítése. Az izlandi-román projekt a kolozsvári PONT Csoport és a Reykjavík-i Citizens Foundation közötti együttműködés révén valósult meg, a közösségi projektek fejélesztése érdekében.

Izlandi kontextus

Az izlandi Better Reykjavík projektet 2010-ben indította a Citizens Foundation, a Reykjavik-i helyi választások előtt egy héttel, és elsöprő sikere lett. A választásokon induló politikai pártok saját felületet kaptak a weboldalon, ahol a választók politikai programpontokra tehettek javaslatot, viszont csak a Best Party elnevezésű viccpárt használta ki maximálisan a platform adta lehetőségeket. Miután a párt megnyerte a választásokat, az új városvezetés úgy döntött, továbbra is használni fogja a Better Reykjavík felületét a lakosokkal való értekezésekben. Egy hónap alatt a szavazók több mint negyven százaléka kapcsolódott be a kezdeményezésbe, ami alapján majdnem 2000 prioritást állítottak fel. A projekt sikeressége a városvezetés és a város lakosai között egy nyitott együttműködés alapjait fektette le, amely jelen pillanatban is zajlik.

​A Better Reykjavik egyik kezdeményezéseként a Better Neighbourhoods vált az első Reykjavík-i részvételi költségvetés kezdeményezéssé, amelyen keresztül idén a lakosság a város beruházásainak mintegy 5 százalékával kapcsolatosan javasolhat az önkormányzatnak kezdeményezéseket.

Továbbá, az alapítvány létrehozta a YOUR PRIORITIES kezdeményezést, amely túlmutatva Izland határain, nemzetközi, nyílt forráskódú közösségi részvételi platformként szolgál. A platform már nyolc európai nyelven működik.

Az izlandi modell

A projekt egyik legfontosabb eredménye az izlandi részvételi projektek megértése volt, az, hogy hogyan lehet közösségi projektek által a lakosokat bevonni a városok, a lakónegyedük fejlesztésébe. Arról is szó volt, hogyan lehet fiatalokat megszólító közösségi folyamatok révén európai szintű civil kezdeményezéseket létrehozni. 

A tanulmányutat követően a partnerek abban állapodtak meg, hogy megerősítik kétoldalú együttműködésüket, illetve ezt európai szintű hálózati kezdeményezések szolgálatába állítják. Ezt annak érdekében is teszik, hogy bebizonyítsák, bár egy izlandi-román együttműködés szokatlannak tűnhet, azonban az európai szellemiség egyik jellemzője, hogy a hozzá tartozó országok bármelyikében levő szervezetek együttműködhetnek a közösségi célok megvalósításában. A Citizens Foundation – PONT Csoport együttműködés fő tárgyát az európai, országos szintű és helyi közösségi részvételi folyamatok képezik; ezekre a projektekre egyre növekvő igény mutatkozik. A közösségi részvétel erősítését a partnerek az európai szellemiség, illetve az Európán belüli közös gondolkodás jövőbeni alakulásának alappilléreként tekintik.

Európai kitekintés

Az Izlandi partnerekkel közösen, az Európai Ifjúsági Fővárosok Hálózatának, az Európai Ifjúsági Fórum és EU-s, valamint EEA alapok segítségével, európai szintre bővíthető a COM’ON kezdeményezés. Ebben pedig Kolozsvár, Románia központi szerepet tölthet be. A COM’ON Europe együttműködésbe hét volt és jövőbeli, Európai Ifjúsági Főváros címet viselő város már betársult, a támogatás megítélésétől függően az európai platform kialakítása már 2017 során kezdetét veheti. Az izlandi partner szakértői segítségnyújtással tervez bekapcsolódni az európai platform kialakításába és bővítésébe.

 A tanulmányút során a PONT Csoport és a Citizens Foundation stratégiai együttműködésük alapjait fektették le. A következő két hónapban a két partner gyakorlati terveket dolgoz ki, amelyek közös projektek és pályázatok alapjait képezik. Ugyanakkor, a partnerek megvizsgálják, miként fordítható gyakorlatra a Reykjavík-i és kolozsvári tapasztalatok azon része, amelyet a másik partner hatékonyan használhat fel helyi szinten. Tekintettel mindkét partner széleskörű forrásbevonási tapasztalatára, várhatóan a következő 12 hónapban az Európai Unió, az EGT Alapok, illetve más támogató intézmények által kiírt támogatások révén már új projektek indítása is várható.

A projekt a 2009-2014-es EGT Alapok (EEA Grants) keretében valósul meg, amely Izland, Liechtenstein és Norvégia támogatásában részesül, a Román Civil Támogatási Alapon keresztül.

Kapcsolódók

Kimaradt?