Ennyi pénzt nyer a következő ifjúsági főváros

Ötvenezer euróval gazdagodik az a város, amely 2017. május másodika és 2018. május elseje közötti időszakra nyeri el a Romániai Ifjúsági Főváros címet. A nyereményt a program kezdeményezői ajánlják fel, vagyis a Romániai Ifjúsági Tanács (CTR), a SHARE Kolozsvár Föderáció, a PONT Csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR). A nyertes város nevét 2016. november 13-án Temesváron jelentik be.

A felajánlott összeg a város projektjeinek pénzügyi alapját képezheti, illetve más források bevonásához szükséges önrészt is fedezheti. A nyeremény odaítélését követően a program kezdeményezői további partnerségek megkötésén fognak dolgozni.

Független zsűri dönt arról, melyik város lesz a következő Romániai Ifjúsági Főváros. A zsűri tagjai közintézmények, illetve a civil és privát szektorok képviselői. A zsűri olyan kritériumok alapján mérlegeli a beérkezett pályázatokat, mint például a pályázás alapját képező motiváció, a vízió, a misszió és a célkitűzések koherenciája, a javasolt projektek ifjúsági stratégiákkal és dokumentumokkal való összhangja.

A Romániai Ifjúsági Főváros címre a pályázatokat 2016. október 14., 23:59-ig lehet leadni a haisavorbim@capitalatineretului.ro e-mail címen. A pályázókat 2016. október 18-áig értesítik a pályázatok beérkezéséről és arról, hogy a feltételeket sikeresen teljesítették-e.

A nyertes város meghirdetésének ünnepségét november 13-án Temesváron szervezik. Temesvár az első város, amely a Romániai Ifjúsági Főváros címet viseli 2016. május másodikától 2017. május elsejéig.

A Romániai Ifjúsági Főváros program célja, hogy serkentse a helyi ifjúsági fejlesztési stratégiák kidolgozását, ezáltal bevonva a fiatalokat városaik döntő folyamataiba olyan témák kapcsán, mint az oktatás, kultúra vagy a demográfiai politika. Továbbá a program célkitűzése elérni azt is, hogy a helyi közhatóságok és vállalatok támogassák a program keretében javasolt projekteket, és ezek részeseivé váljanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?