Az Igazi Csíki Sör ügye túlmutat önmagán, nem csupán két vállalkozás jogi vitájáról szól. Ezt jól mutatja, hogy a közvélemény felkapta a fejét a témára, még a politikum is bekapcsolódott. Erről beszélt a Maszolnak Dr. Biró A. Zoltán társadalomtudós, a Sapientie EMTE egyetemi professzora, aki blogján egy írásban fejtette ki véleményét a jelenségről.

Írásában arra mutat rá, hogy az Igazi Csíki Sör ügye túlmutat önmagán, a területi identitás iránti igényt jeleníti meg, amelyhez felkínálkozott. Ezt hogyan érti?

Az utóbbi időben az Igazi Csíki Sör ügye a közösségi médiában nagy vihart kavart, több mint egy tucat szakmai-közéleti írás született a témában, ezekhez pedig ezres nagyságrendben kapcsolódnak kommentek. Mindez jól jelzi egyfelől a fölhalmozódott kibeszélési igényt, amely témát keres magának. Az Igazi Csíki Sör ügye ernyőszerűen kínál keretet nemzeti, nemzetiségi, interetnikus, gazdasági, jogi, etikai, politikai vélemények kifejtésének. A tényleges helyzet a hozzászólások többségében nem tárgya, csak kiváltó oka a véleménymondásnak, ahogyan ez a közösségi média esetében gyakran megtörténik. Van azonban – véleményem szerint – egy további tényező is, ami fölfuttatta ezt a témát. A székelyföldi térségben egy-másfél évtizede zajlik egy önmeghatározási, identitásépítési folyamat, és a sör-témának ez támogató hátteret adott.Fotó: sapientia.ro

Erről az identifikációs folyamatról ritkábban esik szó. Vannak, akik helyből lenézik mindazt, ami a térségben zajlik, köldöknéző székelykedésről, bezárkózásról stb. beszélnek. Mások feltétlen támogatói mindennek, ami a „székely” szlogen alatt történik, vagy amire ezt a szlogent rá lehet ragasztani.  Miközben egy olyan, a vidéki jellegű térségekre jellemző folyamat zajlik, ami a globális folyamatok egyértelmű hatása, vagy az azokra adott reakció. A posztszocialista térségben, illetve Európa sok más vidéki térségében hasonló jelenségekkel találkozhatunk. Ami a székelyföldi térségben zajlik, az még viszonylag új folyamat, az elején tart. Ha az Igazi Csíki Sör akció (mint vállalkozás) ettől a folyamattól függetlenül alakult volna, akkor nincsen ez a nagy figyelem. De mivel teljes mértékben beágyazódott ebbe a kontextusba, minden, ami a vállalkozással történik (termék, esemény, értelmezés), erre a térségi kontextusra vetítve nyer értelmet és ítéletet. A térségi kontextus azonban az Igazi Csíki Sör akciótól függetlenül is létezik, és ez az érdekes, ha érteni akarjuk a történéseket, a reakciókat. A térségben kell látni a sört, és nem a sörben a térséget.

Miben áll ez a térségi folyamat?

A téralapú identitás kialakulása nem valami misztikus dolog, sok példa van rá közel és távol. Ami igazán fontos ebben: a téralapú identitásszerkezeteket építeni lehet, úgymond a „semmiből” is lehet területi identitást kialakítani, vagy a létezőt átalakítani, bővíteni. De gyakran megfeledkezünk arról, hogy a területi identitás építése nem merül ki abban, hogy jelképeket, ünnepeket találunk és szervezünk, elnevezéseket és tárgyakat alkotunk, majd ezeket forgalmazzuk.  Ezt megteszi az arculatépítés, a marketing, a reklám, a kifele irányuló kommunikáció is. Ez még csak a szimbolikus burok megteremetése (vagy az arra irányuló kísérlet), ezt megteheti a térségi elit (intézmények, civil szerveztek, személyiségek) vagy a termékgyártók. Ha kijelentjük, hogy a kürtőskalács vagy a konferencia „székely”, attól az még nem válik térségi identitásképző tényezővé.

A téralapú identitásépítésnél bejön egy további, nagyon fontos feltétel: a felújított vagy kitalált jelkép vagy egyéb hordozó akkor válik identitásképző elemmé, ha az adott térség közössége ténylegesen azonosul vele, a jelképhez való pozitív viszonyulás általánossá válik, illetve majd ez a pozitív viszonyulás beépül a mindennapi gyakorlatba. Amikor a területi identitás kialakítása programszerű volt (lásd ezzel kapcsolatban a svéd nemzeti identitás kialakulását, de bármelyik másikat is), akkor az iskolai oktatás, a média vagy egyéb állami rendszer/program „vitte le” és fogadtatta el sikeresen az elit által kialakított identitáshordozó elemeket.

Ami a székelyföldi folyamatot illeti, ez sokkal spontánabb, nincsen centralizált program, többféle szereplő végzi és sokféleképpen. Gyarapodnak a „székely” dolgok, kísérleteznek ezzel vagy azzal a lehetőséggel, van, ami bejön (lásd a székelyruha viselete), van, ami nem.   Vannak olyan szereplők is, akik ezt azonnal próbálják a maguk javára fordítani, hasznot húzni belőle, ilyen a „székely termék” folyamat. Ez természetes jelenség, önmagában nem negatív és nem pozitív. Az Igazi Csíki Sör akció lényege ebből a szemszögből az, hogy ráhangolódott erre a helyzetre, és sikerült a mindennapi gyakorlatig levinni a szimbolikus elemet (azonosulás, fogyasztás sokak körében). Ezzel kapcsolatban fölmerült egy sor jogi, etikai kérdés is, de ez teljesen más megközelítés.

Mivel magyarázható, hogy a kérdés egy etnikai narratívában jelent meg, ez mennyire kisebbségre jellemző jelenség?

A Székelyföld esetében azt látjuk, hogy a regionális identitásépítési folyamatot nagyon sokan összekapcsolják az etnikai jellemzőkkel (székely, magyar), a többség-kisebbség viszonnyal, és ezzel az egész folyamat erőteljesen politizálódik. A regionális identitásépítés mai folyamatai az esetek többségében nem etnikai jellegűek.  Amióta a közgazdaságtan és a régiófejlesztés szakértői belátták azt, hogy a téralapú identitás endogén (belső) gazdasági erőforrásként is működik, azóta jelentős fordulat állt be ezen a téren. Nem csupán „eladni” akarják a régiót és annak termékeit, hanem beruházni a térségi identitás erősítésébe, mert ez a beruházás várhatóan gazdasági értelemben is megtérül.

Tulajdonképpen valami ilyesmiről szól az úgynevezett új vidékfejlesztési paradigma, de ebből hozzánk többnyire csak az értékesítési igyekezet ért el. Értékesítési tervet, marketing stratégiát, szlogen-és brandépítési igyekezetet a székelyföldi térségben már láttam néhányat, de lokális vagy kistérségi identitásépítő programot, beruházást még nem.

Fotó: bumm.sk

Az identitásépítésnek és ikonkeresésnek milyen előnyöket tulajdoníthatunk, és milyen hátrányokat?

Ezek nagyon fontos kérdések, de nem kerülhetjük meg a fogalmak és a tennivalók pontos értelmezését. Az ikonok keresése ma erős és növekvő társadalmi igény, az okok felsorolása hosszú lenne. Irányulhat kifele/felfele (sztárok, divatok, politikai ajánlatok, közéleti személyiség irányába). Egy-két évtizede tapasztaljuk, hogy fokozatosan fölértékelődik a közvetlen környezet (saját település, saját vidék, saját termék stb.). Ehhez keressük az igazodási pontokat, amelyekkel azonosulni tudunk, amelyeket értéknek tekintünk. Ahogyan a szakma egyik kiválósága, Cristopher Ray írja, az adott térségben élő emberek cselekvési lehetőségeket keresnek és találnak a maguk számára olyan fizikai terekben, amelyhez az érzelmek és érdekek mentén szorosan kötődnek. Tradíciókat keresnek, találnak, újraértékelik a közösségi cselekvési formákat, a térhez való viszonyban előtérbe kerülnek a szubjektív elemek…    

Az identitásépítésről azt írja, "ma már nem csupán spontán népi kezdeményezés, hanem intézmények és programok által támogatott". Mennyiben beszélhetünk a hatalom törekvéseiről és mennyire alulról jövő kezdeményezésekről?

A téralapú identitásépítési folyamatok számára ez a társadalmi fordulat kedvező, akkor is, ha az építés programszerű, akkor is, ha csupán spontán folyamat. Ez nem politikai, hanem ennél sokkal átfogóbb, összetettebb folyamat. A politika erre rá tud települni, a politika ma minden valós társadalmi folyamatot igyekszik meglovagolni, és amennyiben a folyamatot kisajátítja, akkor korlátozza is azt.

A helyi vagy a térségi identitások építése olyan programszerű, összetett és hosszú távú beruházást jelent, amely támogatja a fentiekben jelzett társadalmi fordulatot. Székelyföldi léptékben ma még inkább a burokteremtésnél, a hordozó jelképek gyarapításánál tartunk, néhány tényleges építési folyamatba az intézmények vagy a magánszereplők legfeljebb szerencsésen beletrafálnak. A magyarázatok kézenfekvőek és természetesek, hiszen a gazdasági vállalkozások profittermelési céllal működnek, a politikai szereplők gyors eredményekben és újraválasztásban gondolkodnak, a kisebbségi gondolkodást inkább a védekező/igazoló magatartás határozza meg.

Talán nem kell hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy az identitásszerkezetek építésével kapcsolatos szakmai tudás is ismertté váljon, teret nyerjen. Kisebb-nagyobb térségeket, intézményeket, kezdeményezéseket lenne jó újrapozícionálni és fejleszteni úgy, hogy azok társadalmi beágyazottsága a jelenleginél jóval nagyobb legyen. Ez nem reklámozás, bizonygatás, mindennapi dicsekvés, hanem társadalmi beruházás kérdése.