Az Igazi Csíki Sör ügye túlmutat önmagán, nem csupán két vállalkozás jogi vitájáról szól. Ezt jól mutatja, hogy a közvélemény felkapta a fejét a témára, még a politikum is bekapcsolódott. Erről beszélt a Maszolnak Dr. Biró A. Zoltán társadalomtudós, a Sapientie EMTE egyetemi professzora, aki blogján egy írásban fejtette ki véleményét a jelenségről.

Írásában arra mutat rá, hogy az Igazi Csíki Sör ügye túlmutat önmagán, a területi identitás iránti igényt jeleníti meg, amelyhez felkínálkozott. Ezt hogyan érti?

Az utóbbi időben az Igazi Csíki Sör ügye a közösségi médiában nagy vihart kavart, több mint egy tucat szakmai-közéleti írás született a témában, ezekhez pedig ezres nagyságrendben kapcsolódnak kommentek. Mindez jól jelzi egyfelől a fölhalmozódott kibeszélési igényt, amely témát keres magának. Az Igazi Csíki Sör ügye ernyőszerűen kínál keretet nemzeti, nemzetiségi, interetnikus, gazdasági, jogi, etikai, politikai vélemények kifejtésének. A tényleges helyzet a hozzászólások többségében nem tárgya, csak kiváltó oka a véleménymondásnak, ahogyan ez a közösségi média esetében gyakran megtörténik. Van azonban – véleményem szerint – egy további tényező is, ami fölfuttatta ezt a témát. A székelyföldi térségben egy-másfél évtizede zajlik egy önmeghatározási, identitásépítési folyamat, és a sör-témának ez támogató hátteret adott.

Erről az identifikációs folyamatról ritkábban esik szó. Vannak, akik helyből lenézik mindazt, ami a térségben zajlik, köldöknéző székelykedésről, bezárkózásról stb. beszélnek. Mások feltétlen támogatói mindennek, ami a „székely” szlogen alatt történik, vagy amire ezt a szlogent rá lehet ragasztani.  Miközben egy olyan, a vidéki jellegű térségekre jellemző folyamat zajlik, ami a globális folyamatok egyértelmű hatása, vagy az azokra adott reakció. A posztszocialista térségben, illetve Európa sok más vidéki térségében hasonló jelenségekkel találkozhatunk. Ami a székelyföldi térségben zajlik, az még viszonylag új folyamat, az elején tart. Ha az Igazi Csíki Sör akció (mint vállalkozás) ettől a folyamattól függetlenül alakult volna, akkor nincsen ez a nagy figyelem. De mivel teljes mértékben beágyazódott ebbe a kontextusba, minden, ami a vállalkozással történik (termék, esemény, értelmezés), erre a térségi kontextusra vetítve nyer értelmet és ítéletet. A térségi kontextus azonban az Igazi Csíki Sör akciótól függetlenül is létezik, és ez az érdekes, ha érteni akarjuk a történéseket, a reakciókat. A térségben kell látni a sört, és nem a sörben a térséget.

Miben áll ez a térségi folyamat?

A téralapú identitás kialakulása nem valami misztikus dolog, sok példa van rá közel és távol. Ami igazán fontos ebben: a téralapú identitásszerkezeteket építeni lehet, úgymond a „semmiből” is lehet területi identitást kialakítani, vagy a létezőt átalakítani, bővíteni. De gyakran megfeledkezünk arról, hogy a területi identitás építése nem merül ki abban, hogy jelképeket, ünnepeket találunk és szervezünk, elnevezéseket és tárgyakat alkotunk, majd ezeket forgalmazzuk.  Ezt megteszi az arculatépítés, a marketing, a reklám, a kifele irányuló kommunikáció is. Ez még csak a szimbolikus burok megteremetése (vagy az arra irányuló kísérlet), ezt megteheti a térségi elit (intézmények, civil szerveztek, személyiségek) vagy a termékgyártók. Ha kijelentjük, hogy a kürtőskalács vagy a konferencia „székely”, attól az még nem válik térségi identitásképző tényezővé.

A téralapú identitásépítésnél bejön egy további, nagyon fontos feltétel: a felújított vagy kitalált jelkép vagy egyéb hordozó akkor válik identitásképző elemmé, ha az adott térség közössége ténylegesen azonosul vele, a jelképhez való pozitív viszonyulás általánossá válik, illetve majd ez a pozitív viszonyulás beépül a mindennapi gyakorlatba. Amikor a területi identitás kialakítása programszerű volt (lásd ezzel kapcsolatban a svéd nemzeti identitás kialakulását, de bármelyik másikat is), akkor az iskolai oktatás, a média vagy egyéb állami rendszer/program „vitte le” és fogadtatta el sikeresen az elit által kialakított identitáshordozó elemeket.

Ami a székelyföldi folyamatot illeti, ez sokkal spontánabb, nincsen centralizált program, többféle szereplő végzi és sokféleképpen. Gyarapodnak a „székely” dolgok, kísérleteznek ezzel vagy azzal a lehetőséggel, van, ami bejön (lásd a székelyruha viselete), van, ami nem.   Vannak olyan szereplők is, akik ezt azonnal próbálják a maguk javára fordítani, hasznot húzni belőle, ilyen a „székely termék” folyamat. Ez természetes jelenség, önmagában nem negatív és nem pozitív. Az Igazi Csíki Sör akció lényege ebből a szemszögből az, hogy ráhangolódott erre a helyzetre, és sikerült a mindennapi gyakorlatig levinni a szimbolikus elemet (azonosulás, fogyasztás sokak körében). Ezzel kapcsolatban fölmerült egy sor jogi, etikai kérdés is, de ez teljesen más megközelítés.

Mivel magyarázható, hogy a kérdés egy etnikai narratívában jelent meg, ez mennyire kisebbségre jellemző jelenség?

A Székelyföld esetében azt látjuk, hogy a regionális identitásépítési folyamatot nagyon sokan összekapcsolják az etnikai jellemzőkkel (székely, magyar), a többség-kisebbség viszonnyal, és ezzel az egész folyamat erőteljesen politizálódik. A regionális identitásépítés mai folyamatai az esetek többségében nem etnikai jellegűek.  Amióta a közgazdaságtan és a régiófejlesztés szakértői belátták azt, hogy a téralapú identitás endogén (belső) gazdasági erőforrásként is működik, azóta jelentős fordulat állt be ezen a téren. Nem csupán „eladni” akarják a régiót és annak termékeit, hanem beruházni a térségi identitás erősítésébe, mert ez a beruházás várhatóan gazdasági értelemben is megtérül.

Tulajdonképpen valami ilyesmiről szól az úgynevezett új vidékfejlesztési paradigma, de ebből hozzánk többnyire csak az értékesítési igyekezet ért el. Értékesítési tervet, marketing stratégiát, szlogen-és brandépítési igyekezetet a székelyföldi térségben már láttam néhányat, de lokális vagy kistérségi identitásépítő programot, beruházást még nem.

Az identitásépítésnek és ikonkeresésnek milyen előnyöket tulajdoníthatunk, és milyen hátrányokat?

Ezek nagyon fontos kérdések, de nem kerülhetjük meg a fogalmak és a tennivalók pontos értelmezését. Az ikonok keresése ma erős és növekvő társadalmi igény, az okok felsorolása hosszú lenne. Irányulhat kifele/felfele (sztárok, divatok, politikai ajánlatok, közéleti személyiség irányába). Egy-két évtizede tapasztaljuk, hogy fokozatosan fölértékelődik a közvetlen környezet (saját település, saját vidék, saját termék stb.). Ehhez keressük az igazodási pontokat, amelyekkel azonosulni tudunk, amelyeket értéknek tekintünk. Ahogyan a szakma egyik kiválósága, Cristopher Ray írja, az adott térségben élő emberek cselekvési lehetőségeket keresnek és találnak a maguk számára olyan fizikai terekben, amelyhez az érzelmek és érdekek mentén szorosan kötődnek. Tradíciókat keresnek, találnak, újraértékelik a közösségi cselekvési formákat, a térhez való viszonyban előtérbe kerülnek a szubjektív elemek…    

Az identitásépítésről azt írja, "ma már nem csupán spontán népi kezdeményezés, hanem intézmények és programok által támogatott". Mennyiben beszélhetünk a hatalom törekvéseiről és mennyire alulról jövő kezdeményezésekről?

A téralapú identitásépítési folyamatok számára ez a társadalmi fordulat kedvező, akkor is, ha az építés programszerű, akkor is, ha csupán spontán folyamat. Ez nem politikai, hanem ennél sokkal átfogóbb, összetettebb folyamat. A politika erre rá tud települni, a politika ma minden valós társadalmi folyamatot igyekszik meglovagolni, és amennyiben a folyamatot kisajátítja, akkor korlátozza is azt.

A helyi vagy a térségi identitások építése olyan programszerű, összetett és hosszú távú beruházást jelent, amely támogatja a fentiekben jelzett társadalmi fordulatot. Székelyföldi léptékben ma még inkább a burokteremtésnél, a hordozó jelképek gyarapításánál tartunk, néhány tényleges építési folyamatba az intézmények vagy a magánszereplők legfeljebb szerencsésen beletrafálnak. A magyarázatok kézenfekvőek és természetesek, hiszen a gazdasági vállalkozások profittermelési céllal működnek, a politikai szereplők gyors eredményekben és újraválasztásban gondolkodnak, a kisebbségi gondolkodást inkább a védekező/igazoló magatartás határozza meg.

Talán nem kell hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy az identitásszerkezetek építésével kapcsolatos szakmai tudás is ismertté váljon, teret nyerjen. Kisebb-nagyobb térségeket, intézményeket, kezdeményezéseket lenne jó újrapozícionálni és fejleszteni úgy, hogy azok társadalmi beágyazottsága a jelenleginél jóval nagyobb legyen. Ez nem reklámozás, bizonygatás, mindennapi dicsekvés, hanem társadalmi beruházás kérdése.