Ezt gondolja Tăriceanu az utcai tiltakozásokról

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) „alábecsülte a rendszer reakcióját” a közkegyelmi és a Büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó rendeletek kapcsán - véli Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, az ALDE társelnöke. 

Azt hiszem, kommunikációs szempontból jobban elő kellett volna készíteni mindezt. A koalíció tagjaként felvállalom ezt a mulasztást. Nem számoltunk mindazzal, ami végül bekövetkezett: az államfőnek a kormányülésen való rajtaütésszerű megjelenésével, az utcai tiltakozásokkal, azzal, hogy az elnök kimegy a tüntetők közé, és ennek a háborúnak a folytatására uszítja őket. Valószínűleg alábecsültük a rendszer reakcióját. Úgy tűnik, egyeseket nagyon megzavartunk” – nyilatkozta Tăriceanu vasárnap a B1 televízió műsorában.

Az ALDE társelnöke hozzátette, sem ő, sem Liviu Dragnea nem tanúsítottak harcias hozzáállást az elmúlt hetekben, Sevil Shhaideh miniszterelnöki jelölésének elutasítása óta mindketten azon voltak, hogy közös megoldást találjanak a problémákra, Klaus Johannis államfő azonban „politikai élet-halál harcot vív, mert számára az elnöki mandátum a tét”.

Az utcai tüntetésekkel kapcsolatban a szenátusi elnök közölte, polgárháborút kockáztatnának, ha ugyanazokkal az eszközökkel vágnának vissza, mint amelyeket „ennek a propagandának és manipulációnak” a kezdeményezői alkalmaznak. „Én úgy gondolom, hogy a továbbiakban is a demokratikus intézményekre kell alapozni. Nyilvánvalóan mindenkinek jogában áll véleményt nyilvánítani, tiltakozni, a döntéseket azonban a választások nyomán legitimitást nyert intézményeknek kell meghozniuk. (...) Az, hogy a politikai ellenfelem törvénytelen fegyvereket használ, nem jogosít fel arra, hogy én magam is ezeket alkalmazzam. Az országot kormányzó koalíció és a parlamenti többség tagjaként pluszfelelősség hárul rám, ezért nagyon alaposan meg kell gondolnunk, milyen ellenintézkedésekhez folyamodunk" - tette hozzá Tăriceanu. 

Kapcsolódók

Kimaradt?