„Vigyen el a DNA!” – tízezrek tüntettek újra a büntetőjog módosítása ellen

FRISSÍTVE: Országos szinten több tízezer ember tüntetett újra vasárnap este Bukarestben és a nagyvárosokban a közkegyelmi tervezet és a büntetőjog módosítása ellen.

A fővárosi Egyetem téren 17 órakor gyülekezett a tömeg, 20 órára pedig a csendőrség becslései szerint 20 ezresre, a sajtósok szerint 40 ezrere duzzadt a demonstrálók száma. A tüntetők a kormányépület elé vonultak. A csendőrség hangosbemondón kérte a tömeget, hogy tartsák tiszteletben a közrendet, és vigyázzanak egymás testi épségére. Rendbontásról nem érkezett jelentés

A tiltakozók többek között azt skandálták, hogy "Le a bűnözőkkel", "A PSD a vörös pestis". Emellett táblákat emeltek a magasba, amelyeken többek között az áll, hogy "Bűnbanda, bíróságra veletek", "Nemet a közkegyelemre, Igent az iskolákra és kórházakra", "Népszavazás", "Megálljt a korrupciónak", "Dragnea tönkreteszi Romániát".

A tüntetők szerint a kormánykoalícióhoz közel álló hírtelevíziók valótlanságokat állítottak a múlt vasárnapi megmozdulásukról, ezért azt követelik a médiahatóságtól, hogy bírságolja meg őket. A bukaresti demonstráción nincsenek szónokok, és pártjelvényeket sem látni, de több ellenzéki párt politikusa is jelen volt a tömegben. 

Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára. Kolozsváron sajtós becslések szerint tízezer ember tüntetett a főtéren 19 órakor. A tiltakozók táblákat emeltek a magasba „A következő életben kaptok amnesztiát”, „A demokráciában a tolvajok a börtönben ülnek”, „Tiszteljétek a jogállamot”, "Nem kell amnesztia, Kolozsvár nem amnéziás”.

A tüntetők azt skandálták: „Mondjatok le”, „Vigyen el a DNA”, „Dragnea, ne feledd, az ország nem a tied”. A szervezők két hangosbemondót is biztosítottak, és sorra mindenki elmondhatta véleményét a kormányról és Románia helyzetéről. A tiltakozók a főtéren gyűltek össze 17 órakor, majd tovább indultak Kolozsvár különböző negyedeibe.

A kormány végig akarja vinni a tervét

Az tüntetők felháborodását növelte, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke - a választási csalás megszervezéséért felfüggesztett börtönre ítélt és egy másik korrupciós ügyben vádlottként szereplő - Liviu Dragnea időközben tagadta, hogy ő lenne a tervezett "bűnfeledés" egyik kedvezményezettje. A kezdeményezést magára vállaló Florin Iordache igazságügyi miniszter egyértelművé tette, hogy a kormány a közfelháborodás ellenére is végig akarja vinni tervét.

A tervezeteket az igazságszolgáltatás csúcsszervei (legfőbb ügyészség, legfelső bíróság, legfelső bírói tanács), valamint Románia legfőbb szövetségesei is bírálták. Klaus Johannis kedden népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselőkkel szemben támasztott feddhetetlenségi követelményekről.

A kormányoldal szerint a büntetőjogi tervezetek körül az államfő szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa. A kabinet várhatóan szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen formában, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletként, vagy gyorsított parlamenti eljárással lépteti-e életbe a büntetőjogi módosításokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?