Jövőtől sem lesz önálló magyar iskola Besztercén

Jövő tanévtől sem indulhat önálló magyar iskola Besztercén - közölte csütörtöki számában a Krónika. 

A helyi önkormányzat ugyanis nem foglalta be a 2017-2018-as tanévre vonatkozó határozatába a magyar intézményt. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei elnöke a lapnak elmondta, a tavalyi választási évben nem is tűzték napirendre az önkormányzatban a magyar intézmény létrehozásának a kérdését. 

Antal Attila, a magyar tagozatot is működtető Andrei Mureșanu Főgimnázium igazgatóhelyettese felidézte, hogy a besztercei városi önkormányzat 2015-ben elvi beleegyezését adta az önálló magyar tanintézet létrehozásához. Mint arról a Maszol is korábban beszámolt, az elvi belegyezésből végül 2015 végén nem lett jóváhagyás, decemberben Beszterce város tanácsa elutasította az önálló magyar iskola létrehozását célzó határozattervezetet.  

Az RMDSZ-es lobbi eredményeként az önálló magyar iskola beindítása idén májusban került a helyi tanács asztalára, akkor pozitívan döntöttek az elöljárók: a 21 képviselőből 15-en támogatták a javaslatot, hogy a magyar oktatás, tagozat Besztercén - amely jelenleg az Andrei Mureșanu Főgimnáziumban működik - önállóvá váljon.

Décsei Attila augusztusban úgy tájékoztatta a Maszolt, hogy a májusi határozatot „azonnal” továbbították a minisztériumhoz jóváhagyásra, így szerették volna elérni, hogy az oktatás még a 2015-2016-os tanévben elkezdődjön az önálló intézményben.

Décsei szerint a szaktárca viszont csak augusztusban értesítette a besztercei önkormányzatot, hogy az iskola létrehozásáról szóló határozat jogszerűtlen. Három ponton is kifogást emeltek, és felkérték a testületet, hogy korrigálja a hibákat. Hogy a módosításokat minél hamarabb elfogadják, rendkívüli tanácsülést hívtak össze még augusztusban, végül a testület elutasította a tervezetet. 

Az ingatlan miatt dőlt dugába a terv? 

Antal Attila decemberi közleménye szerint a december 23-ai ülésen az elutasításban az önálló iskola ingatlanjának kérdése is közrejátszott. A helyi tanács eredetileg egy magánépületet bérelt volna az intézmény számára, viszont az ősz folyamán az ingatlan más rendeltetést kapott.

Hogy a kérdést rendezzék, az Andrei Mureșanu Főgimnázium egyik épületét nevezték meg az önálló magyar iskola helyszínéül, a javaslatot úgy az iskola vezetőtanácsa, mint a tanfelügyelőség elutasította.  Antal Attila tájékoztatása szerint ez utóbbi döntő módon befolyásolta a helyi tanácstagokat abban, hogy a jelenlévő 17-ből csak öten voksoltak a magyar iskola létrehozása mellett a 14 helyett. A tanácstagok közül 11-en tartózkodtak, 1 tanácsos pedig a tervezet ellen szavazott.

"Így, mégha az előtte lévő tanácskozásból az sült ki, hogy majdnem minden tanácsos meg van győződve arról, tényleg szükséges egy magyar iskolaközpont a végvári magyar oktatás megmentésének érdekében, amíg nem lesz egy megfelelő, rendelkezésre álló üres iskolaépület, addig várat magára egy különálló magyar iskola léte Besztercén" - fogalmazott Antal Attila.

A katolikus gimnázium ügye visszaüt? 

Antal Attila a Krónikának csütörtökön elmondta, a román gyerekek száma is fogy, úgyhogy a város előbb-utóbb rákényszerül az iskolahálózata átszervezésére, és akkor kiürülhet valamelyik iskolaépület. 

Antal Attila szerint a megyei tanfelügyelőséget nehezebb lesz meggyőzni, mint az önkormányzatot a magyar iskola létrehozásának a szükségességéről. Számukra ugyanis intő jel, hogy Marosvásárhelyen éppen a magyar tannyelvű Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt került házi őrizetbe a főtanfelügyelő. Ezért úgy vélte, hogy a marosvásárhelyi ügy kedvező megoldása a besztercei intézményalapítás sikerének esélyeit is növelné. 

Az aligazgató szerint elsősorban azért lenne fontos az önálló magyar iskola létrehozása, mert a városban jelenleg csak elméleti oktatás zajlik magyar nyelven, és a szakoktatást választó magyar gyermekek többsége kénytelen lemondani arról, hogy anyanyelvén tanuljon.

Kapcsolódók

Kimaradt?