Szőcs Renáta Csíkszeredában: sosem felejtem el, honnan jövök

Végre hazai terepen találkozhatott legnagyobb rajongóival Szőcs Renáta, a TV2 Star Academy című tehetségkutató csíkszeredai győztese. A székelyföldi város lakói majdnem teljesen megtöltötték a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermét, hogy személyesen is gratulálhassanak, illetve egy közös fénykép és autogram erejéig néhány szót váltsanak.

Mielőtt Reni – ahogy mindenki szólítja a fiatal énekesnőt – színpadra lépett volna, a tehetségkutató műsor egyes emlékezetes pillanatait idézték fel a kivetítőn. Ezután a győztes személyesen is megköszönte mindenkinek a rengeteg szavazatot, amelyek a győzelemhez segítették őt.

Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester a város nevében köszöntötte Renit, aki egyébként a szomszédjában lakik. „Mi az utcában mindig összetartunk, ezt Reni már jól tudja, közösen szervezünk disznóvágást, együtt szurkolunk a sportolóknak és legutóbb együtt szorítottunk és szavaztunk Reni győzelméért. Most pedig elmondhatjuk, hogy nemcsak a mi utcánk, hanem az egész város összetart. Én a legismertebb Bojtorján-dalt küldöm itt, most neked, hiszen elindulsz egy úton, ami nagyon nehéz lesz, de tudod, Vigyázz magadra, fiam – bocsátotta útjára Renit az alpolgármester.

Korodi Attila parlamenti képviselő baráti társaságáról beszélt, akik maguk is egytől egyig szavaztak. Külön gratulált Reninek, hogy az utolsó adásban az Alma együttessel volt bátorsága énekelni, és ilyen jól megoldotta. Mint mondta, nem minden énekes képes arra, hogy ebben a műfajban is kiemelkedően teljesítsen. „Az összefogással bizonyítottuk, hogy mi, szeredaiak nagyok jók vagyunk. A neheze most következik számodra, de most legyél még naiv, ráér racionálisnak lenned, amikor idősebb leszel” – biztatta a képviselő a szeredai tehetséget, majd egy U2-lemezt ajándékozott neki.

Dancs Zsolt, aki Szőcs Renáta énektanárának, Dancs Annamarinak a testvére, azokat az időket idézte fel, amikor Reni még tanulni járt hozzájuk Kézdivásárhelyre. Nagyon sokat fejlődött azóta az énektudása, mondta.

A Musicum zenekar nevében – amelynek Reni is tagja – Ráduly Botond köszöntötte a győztest. „Kívánjuk, hogy az a tisztaság, amely a versenyben őt jellemezte, ezentúl is megmaradjon benne” - fogalmazott.

A beszédek után Reni előadta Cserháti Zsuzsa Boldogság, gyere haza című dalát, amelyet a közönség hatalmas tapssal köszönt meg. A csíkszeredai felfedezett nem akart senkit kiemelni, azt mondta, mindenkinek hálás, hiszen a szavazataikkal segítették őt oda, ahol most van. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy soha nem felejti el, hogy honnan jött, és nem hagyja, hogy a rosszakarói közel kerüljenek hozzá.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?