Nem rajonganak Bukarestben az oroszbarát moldovai elnökért

Nagy késéssel és hűvös hangnemben reagált a hazai döntéshozó politikusok arra, hogy a "másik románnyelvű államként" emlegetett Moldovai Köztáraságban az oroszbarát Igor Dodon nyert az elnökválasztáson az európai elkötelezettségű Maia Sanduval szemben.

Klaus Johannis  államfő - hétfő este kiadott közleménye szerint - "tudomásul vette" a voksolás eredményét, és a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, anélkül, hogy nevén nevezte volna őt vagy gratulált volna győzelméhez. Az államfő kifejezte meggyőződését, hogy Moldovának csak az európai közeledés folytatása hozhat hosszú távon jólétet.

Ax elnök bölcsességre és kiegyensúlyozottságra intette moldovai kollégáját, és - a moldovai állampolgárok érdekére hivatkozva - a belső politikai és intézményi stabilitás megőrzését, az állam korszerűsítésére irányuló reformfolyamat megerősítését sürgette."Ezen az alapon és ezzel a céllal" Románia határozottan támogatja Moldova európai közeledésének folytatását, és kiáll a Moldova európai integrációját segítő stratégiai partnerség fejlesztése, a kétoldalú projektek folytatása mellett - zárul az elnöki hivatal közleménye.

Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke csalódottságát fejezte ki az elnökválasztás eredménye miatt, mégis úgy vélte: Románia nem fordíthat hátat Moldovának. Traian Băsescu volt államfő arra emlékeztetett, hogy 2005-ben a moldovaiak alig három százaléka támogatta volna a Romániával való egyesülést, és az európai közeledés hívei sem voltak sokkal többen. Ehhez képest "hatalmas előrelépésnek" nevezte, hogy most már - értelmezése szerint - a moldovai polgárok 48 százaléka Európa- és Románia-párti.

Putyin gratulált a győztesnek

Választási győzelme után a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva Dodon kijelentette: a választási eredmény azt jelzi, hogy Moldova népe az Oroszországhoz való közeledésre és a Dnyeszter menti konfliktus rendezésére szavazott.

Moszkvában Vlagyimir Putyin elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy Oroszország tiszteletben tartja Moldova népének választását, és gratulál a győztesnek, akit a kapcsolatok "normalizálására" és fejlesztésére ösztönöz, miután a Moldova és az Európai Unió közötti társulási szerződés feszültséget váltott ki Moszkva és Chișinău között.

Kapcsolódók

Kimaradt?