Az oroszbarát Igor Dodon lesz Moldova elnöke

Igor Dodon, az oroszbarát Szocialista Párt jelöltje kapta meg a legtöbb szavazatot Moldovában az elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában a szavazatok 95 százalékának összesítése alapján.

Az előzetes eredmények szerint Dodonra a választáson részt vevők 55 százaléka, EU-párti ellenfelére, Maia Sandura, a jobboldali pártok közös jelöltjére 44,1 százalék adta a szavazatát.

A húsz év óta először tartott közvetlen elnökválasztás első fordulójában - október végén - Dodon kapta a voksok közel felét, Maia Sandu mintegy 40 százalékkal a második lett. Az előrejelzések ennek megfelelően a második fordulóban is a szocialista jelölt győzelmét jósolták.

Moldova jelenlegi kormánya 2014-ben írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval, de az egykori szovjet tagköztársaság továbbra is ingadozik a potenciális európai uniós tagság és az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fűzése között.

Az elmúlt években összeomlott a moldovai gazdaság, miután a 2014-es parlamenti választások előtt egymilliárd dollárnak - a hazai össztermék mintegy egynyolcadának - nyoma veszett a helyi bankokból. A korrupció elleni tömegtüntetések közepette az ország alkotmánybírósága visszaállította a közvetlen elnökválasztás rendszerét.

A szocialista Dodon, akinek támogatottságát a 2009-ben hatalomra került Európa-barát kormány idején felbukkant korrupciós ügyek is növelték, elnökválasztási kampányában az életszínvonal emelését és a Moszkvához fűződő baráti kapcsolatok helyreállítását ígérte.

Kapcsolódók

Kimaradt?