Winkler Gyula Nagyváradon: kohéziós alapok, közös adópolitika és Brexit

Az Európai Parlament strassburgi plenáris ülésszakáról beszélt tegnap Nagyváradon Winkler Gyula EP-képviselő, aki az RMDSZ nőszervezetnek kongresszusára érkezett a bihari megyeszékhelyre.

Meg kell őrizni a kohéziós alapokat

A gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a migráció a három legfontosabb téma, mely felmerült az 2014-20-as uniós költségvetési ciklus félidei korrekciója kapcsán, mondta Winkler Gyula.

A növekvő migrációs nyomás miatt újabb forrásokra van szükség például a határvédelemre, ezért a kohéziós alapoktól vonnának meg forrásokat –mondta Winkler Gyula. Látható különbség a Nyugat-és A Kelet-európai politikusok álláspontja között, míg utóbbiak védenék a kohéziós alapokat, előbbiek azzal érvelnek, hogy az előző, 2007–2013-as költségvetési ciklusban sem volt kellően hatékony ezek felhasználása, magyarán, mindek adjanak több pénzt – Románia például a 2014–2020-as költségvetési ciklusra például húsz százalékkal több pénzt kapott, mint az előzőben – , ha a meglévő összeget sem használták fel az egyes országok. Az EP-képviselő szerint ugyanakkor ezekre az összegekre szükség van, ezért a kohéziós alapok megőrzéséért dolgozik az elkövetkezendő időszakban.

Közös adópolitika a nagyvállalatoknak

Strassburgban is újdonságnak számít a közös adópolitika felülvizsgálata, a tervezett változtatások a nagy, 750 millión eurós forgalommal rendelkező vállalkozásokat érintik.  Winkler Gyula fiktív példát használva érzékeltette a profitadózás jelenlegi működését. Ha például legyártanak egy autót Németországban tízezer euróért, és eladják 14 ezer euróért, akkor a járművet előbb eladják 13,5 ezerért saját ciprusi képviseletüknek, onnan kerül Romániába, ahol a helyi képviseletük még rátesz ötszáz eurót az árra. Egy ilyen mechanizmusban a cég a profitadót  ott fizeti ki, ahol számára az a legmegfelelőbb, a példa esetében Ciporuson, mivel ott a legalacsonyabb, egy-két százalékos a profitadó. Talán kevesen tudják, hogy Európában is vannak adóparadicsomok, mint például éppen Ciprus, Ausztria vagy Hollandia, tette hozzá az EP-képviselő, aki elmondta: az általa leírt eljárás nem minősül adócsalásnak, adóoptimalizálásnak nevezik. 

A jelenséget úgy küzdenék le, hogy a nagy cégek képviseleteinek közös adóalapot hoznak létre, a profitadót pedig a földrajzi alapon, azaz abban az országban és  annak törvényei szerint kellene befizetniük, ahol a profit keletkezett.

Meg kell védeni a román állampolgárok érdekeit

A Brexit kapcsán Winkler Gyula szerint elsősorban az Angliában élő román állampolgárok jogait kell megvédeniük politikai illetve diplomáciai eszközökkel, elfogadhatatlan ugyani a szigetországban feltörő idegenellenesség és rasszizmus. Jelenleg 175 ezer román állampolgár van Angliában (közülük 9200 egyetemi hallgató), az uniós tagállamokból pedig több mint egymillió munkavállalót tartanak nyilván. Ezek nélkül ez emberek nélkül kollapszusba kerülne az angol gazdaság, például ha eltűnnének az egészségügyi rendszerből az uniós államokból érkezett orvosok vagy nővérek, kórházakat kellene bezárni, nincs ugyanis szakember, aki átvegye a helyüket.

Theresa May miniszterelnök bejelentette, hogy március végén, áprilisban elkezdenék a kiválásáról szóló tárgyalásokat, tette hozzá az EP-képviselő, bár a szigetországban még mindig vita van arról, hogy a parlamentnek jóvá kell-e hagynia a népszavazás eredményét.

Gyermekvédelem és óriásplakátok

Az elmúlt héten gyermekvédelmi szervezetnek tartottak szeminárium Brüsszelben, ezen Bihar megyéből a Caritas alapítványa és a református egyház Lámpás Alapítványa volt jelen. Fontos a jó gyakorlatok átvétele, ugyanakkor az is, hogy egyszerűsítsék  a romániai gyermekvédelmi eljárásokat, mint mondta Böjthe Csaba atyát idézve Winkler Gyula, hiába visz el hozzá egy éhes és beteg gyermeket a nagymamája, a bürokratikus eljárások miatt három hónapba is beletelhet, míg a képzett munkatársakkal és engedéllyel rendelkező központjában törvényesen adhat neki enni vagy gyógyszert. A parlamenti választások után, januártól, az RMDSZ képviselői a parlamentben tesznek javaslatokat a gyermekvédelmi rendszer hatékonyabbá tételére.

Az RDMSZ vitákat kiváltó óriásplakátjairól szóló újságírói kérdés kapcsán Winkler Gyula a viccbeli nyuszikához hasonlította a szövetséget, mondván: ahogy a nyuszika pofont kap, ha van sapkája, ha nincs, az RDMSZ-t is támadhatják bármiért. Mikor a regionalizácó során az országnak történelmi régiókra való felosztását javasolták, amiatt támadták őket, most, hogy a decentralizáció az egyik üzenetük, ezért jönnek a támadások. AZ EP-képviselő szerint a tabloidok korát éljük, amikor egy plakát lehet meghökkentő, gondolkodásra késztető, a reakciók alapján pedig ezt a célt elérték az RMDSZ óriásplakátjai.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?