Az RMDSZ a melegházasság kérdéséről: a kulcs a toleranciában rejlik

Az RMDSZ a párbeszéd és a tolerancia híve a melegházasság kérdésében – olvasható a szövetség hivatalos álláspontját tükröző – portálunk birtokába került – belső dokumentumban. A benne foglaltakat a szövetség politikusai számára fogalmazta meg az ügyvezető elnökség.

A dokumentum emlékeztet arra, hogy az azonos neműek házasságának kérdése Romániában még hosszú ideig komoly társadalmi feszültségeket fog szítani. Megállapítja: túl messze van egymástól a pró és kontra álláspont, mert az egyik jogi alapú, a másik pedig morális, érzelmi érvelés.

Az álláspont megfogalmazói emlékeztetnek arra is, hogy a jogi megközelítés gyakorlatilag polgárjogi kérdésként kezeli a helyzetet: a melegházasság például lehetőséget ad arra, hogy a pár bankkölcsönt vegyen fel, örököljön. E szerint az érvelés szerint a kérdést el kell választani az egyháztól, a házasság szentségétől. Az ellenzők minden ilyen jellegű érvet elutasítanak.

Az RMDSZ szerint a pró és kontra álláspontot csak párbeszéd útján lehet közelíteni egymáshoz. „Nem az utcán, nem a mikrofontól, hanem lépésről lépésre kell lebontani az egyik vagy másik fél ellenérzéseit, és meg kell találni a középutat” – olvasható a dokumentumban.

Az álláspont megfogalmazói szerint a társadalmi előítéletek lebontásához több generációnyi idő szükséges, ezt igazolja az azonos neműek házasságával kapcsolatos vélemények változása Európa nyugati és keleti részein. „A kulcs a toleranciában rejlik, abban, hogy próbáljuk meghallgatni és megérteni a másikat, ne csak a magunk igazát keressük” – zárul a dokumentum.

Kovács Péter: nincs titkolnivalónk

Kovács Péter ügyvezető elnök a Maszolnak elmondta, az ügyvezető elnökség azért tartotta fontosnak megfogalmazni ezt az álláspontot, hogy az RMDSZ politikusai is ezt képviseljék a melegházasság kérdésében. Arra kérdésünkre, hogy az álláspontot miért nem hozzák közlemény formájában nyilvánosságra, a politikus kijelentette: a belső dokumentumban foglaltak már elhangzottak a  Transindexnek adott nyilatkozatában, tehát a közvélemény tudomást szerzett róluk. „Nincs titkolnivalónk” – tette hozzá.

Az ügyvezető elnök fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a férfi és a nő bejegyzett élettársi kapcsolatának bevezetését támogatja az RMDSZ, és szerinte ennek az intézménynek a létjogosultságáról társadalmi konszenzus körvonalazódik, de nem sikerült még Romániában törvénybe foglalni. Az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának intézményesítését– ahogy a melegházasság intézményesítését is – azonban Kovács Péter szerint társadalmi vitának kell megelőznie.

Kereskényi Gábortól Klaus Johanisszig

Mint ismert, a melegházasság kérdéséről zajló vitát az élesztette fel újra, hogy a Koalíció a családért nevű csoport 3 millió támogató aláírás összegyűjtését követően alkotmánymódosítást kezdeményezett. Azt kérik, hogy az alaptörvény "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, a jelenlegi alkotmány ugyanis "házastársakat" említ.

A Koalíció a családért most azt szorgalmazza, hogy a pártok tegyék választási kampány témájává a kérdést, és a decemberi parlamenti választással egy időben szervezzék meg a melegházasság tiltásáról szóló referendumot. A csoport nagygyűléseket is szervezett erről a kérdésről, többek között Szatmárnémetiben. Az utóbbi rendezvény egyik szónoka Kereskényi Gábor RMDSZ-es polgármester volt, aki „a keresztény értékek védelmét” szorgalmazta beszédében. Egy másik RMDSZ-es politikus, Tánczos Barna szenátor pedig a Maszolnak azt nyilatkozta: nem ért egyet a melegek partnerségi és házassági kapcsolatával, mert „nem tartja helyesnek”.

A Koalíció a családért egyébként állásfoglalásra szólította fel a melegházasság ügyében Klaus Johannist is. Az államfő azt nyilatkozta: maga is egy etnikai és vallási kisebbséghez tartozik, és a maga részéről a tolerancia, a bizalom és nyitottság híve. „Hibás a vallási fanatizmus és az ultimátumszerű felszólítások útját járni” – fogalmazott Johannis, aki a bírálatözön miatt kénytelen volt nyilatkozatán finomítani.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?