Klaus Johannis Nagykárolyban ünnepelte a Román Hadsereg Napját

Koszorúzással kezdődött kedden a reggeli órákban Szatmárnémetiben a Román Hadsereg Napja, majd Nagykárolyban a Román Katona szobránál folytatódott, ahová Klaus Johannis államfő is koszorút helyezett el.

A Román Hadsereg fennállásának 72. évfordulója alkalmából Nagykárolyban nagyszabású ünnepséget, katonai parádét tartottak. Ezzel tisztelegve azoknak a katonának az emléke előtt, akik a második világháborúban félelmet nem ismerve harcoltak Romániáért. Az államfő beszédében méltatta az egykori hősök bátorságát, amely révén megerősödött és megszilárdult a nemzeti összetartozás. Mint mondta az ország lakosai bíznak a hadseregben, amely felkészültségével biztosítja Románia szuverenitását és az állam egységét. „Úgy gondolom az emberek értékelik azokat a morális standardokat és azt a professzionalizmust, amellyel rendelkeznek azok az emberek, akik készek az életüket is kockáztatni a közjó érdekében” — mondta Klaus Johannis.

Az elnök kitért arra is, hogy Románia egy olyan európai övezetben helyezkedik el, amelyben jelenleg a katonaság jelenléte szükségszerűvé vált, adott esetben bármilyen külső fenyegetés során válaszcsapásként bevethető. „Oroszország ugyan megkérdőjelezi azokat az elveket és mechanizmusokat, amelyek biztosítják az európai szintű stabilitást, viszont Románia segédkezik a közel-keleti helyzet megoldásában, annak ellenére, hogy egy új típusú radikalizmussal és terrorizmussal kell szembe nézni, valamint egy nehezen kordában tartható migrációval. Mindenjellegű provokációra határozott gyorsasággal kell reagáljunk, egy kidolgozott stratégiára, vízióra támaszkodva” — mondta az államfő, aki szerint Románia tudja, hogy hogyan érje el ilyen jellegű célkitűzéseit.

Románia NATO tagként és az Európai Unió tagjaként a stratégiai szövetségeseivel, amelyekhez az Egyesült Államok is hozzátartozik, mint alapító, nem tart a fenyegetettségektől hiszen, mint mondta Johannis az ország szilárd biztonságban van. Viszont az elnök szerint Románia nem csak egy kedvezményezett szeretne lenni, hanem egy olyan ország, amely biztonságot is tud szolgáltatni.

Az ünnepi beszédet követően Klaus Johannis koszorút helyezett el  a nagykárolyi Román Katona emlékműnél, majd elkezdődött a parádé, a katonai egységek felvonulása és a légi bemutató. Repkedtek az F-16-os vadászgépek és hasítottak a Puma helikopterek, de a második világháborúban elesett helyi magyarokért senki sem gyújtott gyertyát.

1944. október 25-én a román hadsereg szovjet szövetségeseivel megszállták egész Erdély területét, ebben az időszakban folyamatos atrocitások és megtorló sorozatok érték a magyarságot.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?