94 éves korában elhunyt Radu Câmpeanu, aki 1989 után újraalapította a Nemzeti Liberális Pártot. A politikus – Corneliu Coposuval együtt – a rendszerváltás után meghatározó tényezője volt a romániai politikai életnek, elvhűsége pedig ma is példát jelenthet a politikai osztálynak.

Radu Câmpeanu 1992. február 28-án született Bukarestben, Dâmbovita megyéből származó birtokos családban. Apja, Dumitru Câmpeanu Dâmbovița megye prefektusa volt. Egyetemi tanulmányait Bukarestben folytatta, alkotmányjogásznak tanult, ám alapmesterségét soha nem gyakorolta. Már fiatalon részt vállalt a politikai életben, a Nemzeti Liberális Egyetemi Ifjainak elnöke volt, ő vezette az 1945. november 8-án tartott, utolsó jelentős kommunista-ellenes tüntetésen részt vevő diákságot.

Tevékenységéért 1947-ben bebörtönözték, ahonnan 1956-ban szabadult, és a bukaresti út- és hídépítő vállalatnál kapott szakképzetlen munkát. Franciaországban, majd Svájcban élő szülei közbenjárására 1973-ban politikai menekültjogot kapott Párizsban, ahol két nagy építkezési vállalatnál dolgozott.

A politikai tevékenységgel Franciaországban sem hagyott fel: megalakította a Romániai Volt Politikai Foglyok Egyesületét, társalapítója volt a párizsi székhellyel működő Román Nemzeti Tanácsnak. A francia fővárosban megjelentette a román politikai menekültek legjelentősebb kiadványát, a Száműzetésben Élő Románok Nemzetközi Közlönyét, létrehozta a Szabad Gondolkodás Klubját, egyben dolgozott a párizsi Univers rádió, a Szabad Európa Rádió és a BBC román szerkesztőségében is.

Miután Párizsban megjelent az ismert román disszidens, Paul Goma, az a gyanú erjedt el róla, hogy a Securitate ügynöke.

Hetven évesen is fiatalos lendülettel

Az 1989-es eseményeket követően már 1990 január 5-én visszatért Romániába, másnap pedig újraalakította a Nemzeti Liberális Pártot, amelynek főtitkára lett. Közel 70 éves volt ekkor, de – mint mondta – „25 éves fiatalhoz illő lelkesedéssel és lendülettel” látott munkához. Az emberek nagy rokonszenvvel fogadták, a hatalmat azonban már 1989 végén átvevő kommunista nómenklatúra ellenségnek tekintette, munkáját igyekezett mindenképpen szabotálni. 

1990 március végétől 1993 februárjáig a párt elnökeként, valamint az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács – az új Románia első parlamentje – alelnökeként tevékenykedett, az 1990-es, májusi választásokon pedig államfő-jelöltként indult, a szavazatok 10,6 százalékét érte el. Egyben bukaresti szenátor lett, a szenátus alelnökévé választották.

Vezetése alatt azonban a párt fokozatosan veszített erejéből, befolyásából, az 1992- évi általános választásokon már nem érte el a parlamenti bejutási küszöböt, miután a pártelnök nyomására kilépett a Demokratikus Konvencióból, és külön listán indult.

Pártja elnöki tisztségét 1993-ban veszítette el, amikor a Nemzeti Liberális Párt, nevét megtartva, egyesült az Új Liberális Párttal. A pártból ekkor egy csoport kilépett és újabb pártot alapított, amely 1994-ben tartott rendkívüli kongresszusán Radu Câmpeanut választották meg elnöknek.

Politika helyett emlékiratok

A liberális párt felbomlását követően létrejött apróbb liberális pártok ezt követően igyekeztek rendezni soraikat, az újraegyesítésre törekedve. Radu Câmpeanu és pártja (a Nemzeti Liberális Párt – Câmpeanu) elszigetelődött, 2003-ban pedig beolvadt a Nemzeti Liberális Pártba.

Radu Câmpeanu 2006-ban ismét államfő-jelöltként indult, ekkor azonban a voksoknak csak a 0,5 százalékát szerezte meg. 2004-ben a Nemzeti Liberális Párt-Demokrata Párt szövetségének színeiben szenátor lett, ezt a tisztséget 2008-ig őrizte meg. Ekkor bejelentette, visszalép a politikából, és emlékiratain dolgozik majd.

2009-ben még egyszer hallatott magáról, amikor is aláírta a Civic Media Egyesületnek a történelmi emlékezet megőrzését célzó felhívását. Haláláig a Nemzeti Liberális Párt tiszteletbeli elnöke volt.

Viszonya a magyar közösséghez

Viszonyulását a romániai magyar közösséghez – mint a legtöbb román politikusét – a kettősség jellemezte. Jóllehet soha nem nevezte magát nacionalistának, a kilencvenes évek romániai „korszellemének” megfelelően nem egyszer ő is elővette a „magyar kártyát” – ha nem is meggyőződésből, de szavazatszerzés céljából. Nem egyszer hangsúlyozta, hogy Erdély mindörökre román marad; hogy a romániai magyaroknak végre meg kell érteniük, hogy nem magyar, hanem román állampolgárok. Éppen ezért nem kellene a román állam érdekeivel ellentétes követelményekkel fellépniük.

A kétezres éveket követő kormányok gyengeségének nevezte azt, hogy nem védik meg Romániát az ország szétbomlasztására irányuló törekvésektől, hogy a teret engednek az erdélyi magyarok több, román szempontból megengedhetetlen rendezvényének is. Ennek ellenére jelentősen hozzájárult a kilencvenes években – elsősorban a marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérletet követően – rendkívül feszültté vált román-magyar viszony enyhítéséhez.

Radu Câmpeanu és az általa vezetett párt kiállt a marosvásárhelyi eseményeket követően a romániai politikai életben az elszigetelődés veszélye által fenyegetett RMDSZ mellett is.

Emléke – halála után

Méltatói szerint a demokrácia romániai újjászületése Radu Câmpeanu nevéhez is fűződik. Száműzetésében a szabad és európai Romániáról beszélt, hazatérve az országba pedig éppen ezért a célért harcolt. Halálával az ország olyan jelentős személyiséget veszített, akiben senki sem csalódott, és aki manapság igen ritkává vált Romániában.

Radu Câmpeanut a politikai párbeszéd mesterének és kiváló szónoknak tartják, aki képes volt a dialógusra olyan ellenfeleivel is, mint a Nemzeti Megmentési Front politikusai. Mindennek köszönhetően képes volt szót érteni mindenkivel, elfogadta a kormánykoalíciós együttműködést.

Ennek ellenére Ion Iliescuval soha nem kötött semmiféle egyezséget. Szerinte ugyanis a két és félszeresen újraválasztott államfő terve a bányászjárás alkalmával az volt, hogy mindenképpen eltávolítsák a politikai életből a megvásárolhatatlan politikust. Lakását a bányászok felforgatták, távozásukat követően a rendőrök három hétig lakásában laktak, úgymond megvédeni őt az esetleges újabb atrocitásoktól.