Őszi retróparádét tartottak a marosvásárhelyi várban

Őszi, évzáró rendezvényét tartotta szombaton a Classic Car Club Marosvásárhelyen. A várban 40 régi autót állítottak ki, a legrégebbi egy 1917-es gyártmányú Ford T-típusú jármű volt.

Az őszi retroparádét 27 városban szervezték meg egy időben, mintegy 700-800 régiautót mutattak be – mondta a Maszolnak László Róbert szervező, a Classic Car Club vezetője. Marosvásárhelyen negyven „oldtimerrel” vettek részt a várban, zömében a városból érkezett gyűjtők, illetve Segesvárról, sőt még Csíkszeredából is érkeztek.

A következő nagyobb rendezvényt jövő héten Sepsiszentgyörgyön szervezik, ahová nem csak a háromszékiek, de a Hargita és a Maros megyeiek részvételére is számítanak. „Mi is készülünk a sepsiszentgyörgyi eseményre, az is szépnek ígérkezik” – fogalmazott a klub elnöke.

Szombat délelőtt a Ford T gépkocsi jelentette a legnagyobb érdekességet a várba látogatók számára. Az 1917-ben gyártott modellt először mutatták be Marosvásárhelyen, bár egy éve már a városban van és már Budapesten is parádéztak vele – ismertette László Róbert a ritka szép, 99 éves járművet.

A Ford T-modell elnevezésű gépkocsit 1908 szeptemberétől 1927 októberéig gyártotta Henry Ford cége, a Ford Motor Company. Ez az autó tette lehetővé a középosztálybeli amerikaiak számára az utazást, és ez számít ez első megfizethető autónak is.

Kapcsolódók

Kimaradt?