Old timerek parádéja volt Marosvásárhelyen

Fiatok, bogárhátú Volkswagenek, Trabantok, Mercedesek, Fordok álltak egymás mellett a marosvásárhelyi Auchan city parkolójában szombaton, majd indultak el délutáni felvonulásukra a város főbb utcáin ki a Marospartra, a Sörpatikához.

László Róbert és László Enikő szervezők elmondták, az idén a Trabantok és bogárhátúak vannak többségben, illetve sok Mercedest is elhoztak a parádéra. Az esős idő miatt a bejelentkezett 70 résztvevőből ötvenen jelentek meg Kovászna, Hargita és Maros megyéből.

Jöttek régi autótulajdonosok féltve őrzött kincseikkel Marosvásárhelyen kívül Segesvárról, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Maroskecéről, Dicsőszentmártonból, Marosszentgyörgyről is. Az országos jellegű rendezvénynek 21 romániai város adott helyet – mondta a maszol.ro-nak László Róbert, a Retro Mobil Románia regionális képviselője. Így felvonulást tartottak az old timerek többek közt Bukarest, Brassó, Iași, Szeben, Konstanca, Nagyvárad, Temesvár, Giurgiu, Galați, Târgoviște, Arad utcáin is.

A bogárhátúak tulajdonosai közül Kádár Zoltán érdeklődésünkre elmondta, az autója 1971-es gyártmány, egy évvel idősebb, mint ő. Hobbiautó, akár mindennapi használatra is alkalmas, de sajnálja a rossz utakon, illetve, mivel „ültetett” autó, a magasított gyalogátjárókon is nehéz átjutnia. „Jóval nehezebb vezetni, mint egy újat, de megvan a maga varázsa. Ha ezzel indulok útnak, azt szeretem leginkább, hogy mosolyt csalok az emberek arcára. A gépkocsivezetők előzékenyek és nem meg-, hanem rámmosolyognak” – mondta Kádár Zoltán.

A Trabant-tulajdonosok közül Lokodi Károly úgy mutatta be 38 éves gépkocsiját, hogy amióta vadonatújan megvásárolta 38 évvel ezelőtt, azóta folyamatosan használja. „Ez az egyetlen Trabant itt, amely még Rómát is megjárta. Ezzel mentünk 1983-ban, hogy találkozzunk a pápával. Sőt még Lengyelországba is elmentünk a pápa szülővárosába” – osztotta meg élményét velünk Lokodi.

Piros pöttyös szokányban, fején ugyanolyan hajpánttal, fehér ingben, fekete magas sarkú cipőben pompázott 600-as Fiatja mellett Szente Anna, aki a maszol.ro-nak arról beszélt, hogy „meseautót” varázsolt a testvére és a barátja ebből a kis hétvégi autóból. „A barátom örökölt egy 800-as Fiatot, akkor kezdődött a szerelem ezek iránt a régi kis járművek iránt” – magyarázta a lány, aki erre a parádéra a saját meseautójával érkezhetett.

A sok érdekesség között látható volt Zsögödi Nagy Imre festőművész 1959-es gyártmányú Simpson motorbiciklije is, amely egy családi Trabant felső csomagtartóján parádézott. Tulajdonosa Ladó Károly, aki érdeklődésünkre elmondta, az édesapja által vezetett Trabanttal érkeztek és hozták a működőképes motorbiciklit is, amelyre még egy nagy felújítás vár. Ahogy elmondták, a veterán autókra végzetes hatással volt a roncsautó program, hiszen sok gépkocsitulajdonos adta be értékes járművet a roncstelepre. A Trabantot ők is így mentették meg, hogy megvásárolták és helyette egy másik autót adtak a programba. 

Kapcsolódók

Kimaradt?