Elhunyt Klaus Johannis anyósa

Elhunyt vasárnap Lăzurca Georgeta, Klaus Johannis államfő feleségének, Carmen Johannisnak az édesanyja - nyilatkozták a családhoz közel álló személyek az AGERPRES hírügynökség tudósítójának.

Az elnöki hivatal megerősítette az információt. Mădălina Dobrovolschi szóvivő ugyanakkor hozzátette: az államfő kérése, hogy tartsák tiszteletben a család magánéletét a gyász idején.

A szóvivő azt is bejelentette, hogy az államfő törölte valamennyi keddi programját. Az eredetileg meghirdetett tervek szerint szlovák hivatali kollégájával, Andrej Kiskával részt kellett volna vennie a fővárosban egy román-szlovák gazdasági fórumon, majd az Arad megyei Nagylak szlovák közösségénél tettek volna látogatást. A szlovák államfő romániai látogatása nem marad el - tette hozzá a szóvivő.

Carmen Johannis édesanyja Nagyszebenben élt, valószínűleg az ottani temetőben helyezik örök nyugalomra.

Kapcsolódók

Kimaradt?