Jövőre már munkaszüneti nap lesz június elseje

Elfogadta kedden a szenátus a június elsejét munkaszüneti nappá nyilvánító törvénytervezetet. Ha a képviselőház is megszavazza, a nemzetközi gyermeknap hivatalos szabadnap lesz.

Mint ismert, a tervezetet az RMDSZ-s Biró Rozália szenátor és a nemzeti liberális Claudia Boghicevici képviselő terjesztette a parlamentbe, és összesen 61 honatya támogatta aláírásával. Kedden a szenátus mindössze egyetlen ellenszavazattal fogadta el a jogszabályt. A tervezetet korábban a kormány is pozitívan véleményezte, így minden esély megvan arra, hogy jövőre már hatályba is lépjen.

Az előterjesztők indoklása szerint a romániai szülők így is kevés időt töltenek a gyerekeikkel, és hiányuk a június elsejei rendezvényekről negatív hatással van a gyerekek szociális és pszichikai fejlődésére.

A kezdeményezők szerint valamennyi romániai alkalmazott számára szabadnap kellene hogy legyen június elseje, hiszen diszkrimináció lenne, ha csak a szülők részesülnének a kedvezményben. A kezdeményezést időközben több civil szervezet is felkarolta, illetve támogatja a gyermekvédelmi hatóság (ANPDCA) is.

Mint ismert, a parlament egy hete nyilvánította munkaszüneti nappá január 24-ét. Ha Biró Rozáliáék javaslatát is elfogadják, akkor jövőre kettővel több szabadnapjuk lesz a hazai alkalmazottaknak.

Kapcsolódók

Kimaradt?