Feloldották Sebastian Ghiță hatósági felügyeletét

Feloldotta a legfelsőbb bíróság Sebastian Ghiță üzletember hatósági felügyeletét az úgynevezett Blair-ügyben.

Mint korábban írtuk, a politikus-üzletembert pénzmosásban való bűnsegédlettel gyanúsítják ugyanabban az ügyben, mint amelyben Victor Ponta ellen is bűnvádi eljárás indult. A volt kormányfő hatósági felügyeletét enyhített formában fenntartotta a legfelsőbb bíróság. 

A DNA múlt keddi közleménye szerint Sebastian Ghiță befutó helyet vásárolt Victor Pontától, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnökétől a 2012-es parlamenti választásokon. Az ügy Tony Blair volt brit miniszterelnök 2012 márciusában tartott bukaresti előadásával függ össze. A konferenciát az akkor még ellenzékben lévő PSD egyik alapítványa szervezte.

A rangos szónok tiszteletdíjára és a konferencia megszervezésére fordított pénz DNA szerint Sebastian Ghițától származott. Az üzletember így segítette Victor Pontát ahhoz, a választási évben egy nemzetközi hírű személyiség társaságában mutatkozva politikai tőkére tegyen szert. A DNA szerint Ponta egy Prahova megyei választókerületben ígért befutó parlamenti helyet Ghițának az illegális pártfinanszírozásért, aki cégein keresztül 220 ezer eurót játszott át a konferenciát szervező alapítványnak.

A parlamenti képviselőt – aki nemrégiben iratkozott be a Bogdan Diaconu vezette Egységes Románia Pártba – kedden beidézte a DNA. Kihallgatása után a sajtónak azt nyilatkozta, nem ismeri Tony Blairt, és nincs köze a brit politikus romániai útjához.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?