Bende Sándor lesz Gyergyó képviselője a parlamentben

Bende Sándor kapja a Gyergyó területi szervezetnek járó befutó képviselőjelölti helyet az RMDSZ Hargita megyei listáján – döntötte el péntek délutáni ülésén a Területi Küldöttek Tanácsa.

Mint korábban írtuk, a területi RMDSZ-szervezet elnökének ellenjelöltje Moldován József parlamenti képviselő volt. Bende Sándor a szavazatok háromnegyedét kapta meg az ülésen – tájékoztatta a Maszolt Kovács Péter országos ügyvezető elnök.

A Hargita megyei képviselőjelölt-lista első négy helye jelent parlamenti mandátumot, a szenátorjelölti listának pedig az első két helye a befutó. A képviselőjelölti lista első helye hivatalból Kelemen Hunor szövetségi elnököt illeti meg.

Kovács Péter elmondta, erről ugyan még nem született formális döntés, de a három másik képviselői helyet elosztják a három Hargita megyei területi szervezet (csíki, udvarhelyszéki és gyergyói) között. A két szenátori helyet a csíki és az udvarhelyszéki szervezet kapja meg.

A csíki szervezetnél a jelentkezési határidőig csupán Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő nyújtotta be a szükséges dokumentációt, mindketten újráznának. Udvarhelyszéken szeptember 9-éig fogadják a jelentkezéseket, egyelőre azonban csak Verestóy Attila szenátor jelezte, hogy újabb mandátumra pályázna.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?