Egy életmentő közös akciójuk révén az egész ország megismerhette a napokban a Maros megyében szolgáló magyar rendőr ikerpárt. Megkerestük Nyárádszeredában Kocsis Szabolcs Józsefet és Kocsis Sándor Zsoltot. Azóta megváltozott a véleményünk a rendőrökről.

Kocsis Szabolcs József és Kocsis Sándor Zsolt 1977. június 21-én születtek Marosvásárhelyen, sziámi ikrekként, a fülüknél összenőve. Nyárádszeredában nevelkedtek, az elemi iskolát és a gimnáziumot is ott végezték. Tíz éve léptek be a rendőrség kötelékébe, azóta töretlen lelkesedéssel, elhivatottsággal végzik a munkájukat.

Éppen szabadnaposak, amikor találkozunk. A fotó kedvéért egyenruhát öltenek, és úgy mesélnek karrierjükről, hivatásválasztásuk indokairól, arról, hogy miként fogadták döntésüket a barátaik, a családjuk és ismerőseik. Arról is beszélnek, hogy magyarként mit jelent rendőrnek lenni Romániában.

Faggatásuk közben néha zavarban vagyunk: nehéz megmondani, hogy éppen melyikük válaszol, főleg, ha helyet is változtatnak közben. Ezt észlelik is, ezért megnyugtatnak: „mind a ketten ugyanezt mondanánk, mindegy, hogy melyikünket kérdezik”.

Miért éppen rendőr?

Zsolt a postán dolgozott, Szabolcs a tűzoltóság helyi alakulatánál, amikor 2006-ban magyar nemzetiségűek számára is hirdettek helyeket a Maros megye rendőrségen. Előbb Zsolt jelentkezett, Slatinán végezte el a párhónapos rendőriskolát, majd Szabolcs is beiratkozott, és Kolozsváron szerzett képesítés.

Megtudjuk: azért döntöttek így, mert korábbi munkahelyükön nem volt elég kihívás, úgy érezték, annál sokkal többre képesek. Mielőtt egyenruhát öltöttek, három dilemmájuk volt: miként fogadják ezt a barátaik, hogyan viszonyul majd a család, és milyen lesz majd magyarként rendőrnek lenni Romániában.

A magyarság nem volt hátrány

„Aki igazi barát volt, az is maradt, miután rendőröknek álltunk. Édesapánk évekkel azelőtt elhunyt, de édesanyánk nemhogy elítélt volna, egyenesen büszke ránk” – magyarázza Szabolcs. A magyarságuk miatt pedig nem érte őket soha hátrány, sem a rendőriskolában, sem később a munkájuk során. A karrierjük alatt megismertek jó néhány olyan román tisztet, akik értékelték a munkájukat. Megtanulták tőlük: azt kapják vissza az emberektől, ahogyan ők viszonyulnak hozzájuk.

„Nagyon korrekt tisztjeink voltak, akik soha nem éreztettek velünk olyasmit, hogy mi magyarként ne lennénk egyenrangúak a többiekkel, vagy magyarságunkért kevésbé lennénk megfelelőek. Ebből soha hátrányunk nem származott” – mondják mindketten. A kitűnő román nyelvtudásukat még az elemi és a középiskolai tanáraiknak köszönhetik, személy szerint Tímár Ferencnek és Janka Annának, akik lelkiismeretesen tanították őket, de nem utolsósorban a nyelvérzéküknek és a szorgalmuknak.

„Sokan büszkék ránk”

Miután megkezdték rendőri karrierjüket, mindketten elvégezték a jogot a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen, majd az alapképzés után az európai jogok szakon mesteriztek. Úgy vélték, ahhoz, hogy jó rendőr legyen valaki, ismernie kell a törvényeket, a jogot is, a magabiztosság egyik alapja a tudás. A kisvárosban az ismerősök kedvelik őket, mindenki jóban van velük, köszönnek nekik, megszólítják őket – részletezi Zsolt.

„A tisztességes embereket szolgáljuk” – egészíti ki testvérét Szabolcs. Elismeri: a rendőrség nem népszerű a lakosság körében, de ha a rendőr becsülettel és határozottan végzi a munkáját és segít a hozzá fordulóknak, a közösségért fáradozik, akkor nem marad el az elismerés sem. „Sokan büszkék ránk, támogatnak és szeretnek” – teszi hozzá. 

A marosvásárhelyi bevetés

A Kocsis testvérek úgy váltak országosan is ismertté, hogy a rendőrség beszámolt a honlapján egy életmentő marosvásárhelyi akciójukról. A részletekről megtudjuk: Marosvásárhelyen, a Dacia piac közelében egy 46 éves nyárádszeredai féfi a garázsokról felkúszott egy ház tetejére, és mászkált az egyik háztetőről a másikra. Amikor a megkérdezték tőle, mit művel, azt válaszolta, hogy menekül.

Az ikrek ismerték a férfit, tudták róla, hogy pszichés beteg, ezért kérték fel őket a marosvásárhelyi rendőrségtől, hogy segítsenek a megmentésében. Zsolt akkor szolgálatban volt és éppen Marosvásárhelyen járt a környéken, Szabolcs szabadnaposként otthon tartózkodott, de azonnal odasietett, hogy segítsen fivérének. Ő mászott fel a tetőre, hiszen rövidnagrában és sportcipőben könnyebben mozgott, míg Zsolt a padlásról segített, de neki is le kellett vetnie a cipőjét és zoknisan intézkedni.

A férfi nagyon nem akarta, hogy megfogják. Üldözése nehéz volt, meredek volt a tető, csúsztak a cserepek, nem volt miben megkapaszkodni – mégis sikerült utolérniük. A tűzoltók is megérkeztek közben, és egy létráról felmásztak a tetőre, ahol Szabolcs kezét rögzítették, hogy le ne csússzon, amíg a másik kezével fogta az öngyilkosjelöltet. Közben a testvére a padlásról próbálta megfogni az embert, akit végül, nagy nehezen behúztak a tetőről.

„Itt azonnal cselekedni kellett, nem volt idő a rábeszélésre, a győzködésre” – magyarázták, miközben a videofilmet is megmutatták a történtekről. A felvételen látszott, hogy a férfi a tűzoltók érkezésekor megpróbált szabadulni a Szabolcs szorításából. Végül lehozták a háztetőkről és elszállították, jelenleg kezelést kap, még nem tért haza Nyárádszeredába. „Még nem szembesítettük a történtekkel, nem tudjuk, milyen lesz az első találkozás” – mondják a rendőrök.

„Civilként sem hátrálunk meg”

Munkájukról elmondják, ha valaki a 112-es sürgősségi számot hívja, akkor riasztják a rendőrséget, és bevetésre küldik őket a helyszínre. A sikeres beavatkozás akár egy percen, vagy pillanaton is múlhat. Ezért saját telefonszámon is elérhetők, szabadidejükben, bármikor hívhatók, mert akkor azonnal tudnak cselekedni.

Egy alkalommal a marosvásárhelyi rendőrség helyettese kérte a segítségüket, mert fekete maszkosok törtek be egy nyárádszeredai lakoshoz, bántalmazták is az illetőt. A tettesek elmenekültek a helyszínről, az áldozat segítségével sikerült azonosítani őket. Így alig másfél óra múlva már meg is találták a bűnözőket. Ez egy sikeres bevetés volt, természetesen a kollégák segítségével oldották meg az ügyet, de az azonnali cselekvés, akcióba lépés sokat jelentett – magyarázzák.

Ikerházat építenek

„Civilként sem hátrálunk meg, nekünk ez a hivatásunk” – mondja Zsolt, aki Nyárádszereda vidéki körzetében szolgál, és akit megerősít ebben Szabolcs is, aki a Nyárádszereda város rendőrségén dolgozik. Egymás mellett vannak az irodáik is, ahogy a most épülő házaik is egymás mellett lesznek, természetesen ikerházak, másképp nem is lehet ezt elképzelni. Szabadnapjaikat, pihenőszabadságukat is egy jó ideje már a házépítésnek szentelik: odaállnak maguk is maltert kavarni, téglát rakni, festeni, hogy mielőbb elkészüljön az otthonuk.

Arra a kérdésünkre, hogy miért maradtak Nyárádszeredában, elmondták: kaptak volna állást nagyobb településen is, de az volt a céljuk, hogy saját közösségüket szolgálják. „Nagyon fontos a rendőri szakmában a hely és az emberek ismerete” – mondja Zsolt. „Tudni kell, hogy kezeljük az embereket, hogyan kell fellépni egyik-másik személlyel szemben, hogyan viselkedik, ha például részeg” – teszi hozzá Szabolcs.

Nyárádszeredában mindenki biztonságban van, nem csak nappal, de éjszaka is – hangoztatják a rendőrikrek. Hivatásukról azt mondják:  szabadidejüknek a 80 százalékát is a rendőrség tölti ki. „Nekünk két életünk van: a rendőrség és a rendőrség” – jelentik ki mosolyogva, miközben a telefonhívásokra válaszolnak, vagy a szembejövőknek köszöngetnek, kezet fognak, egy-két szót váltanak. Mert Zsolti és Szabi – ahogy a helyiek szólítják őket, – mindenkivel jóban vannak, mindenkinek a javát szolgálják, segítenek, útbaigazítanak, tanácsot adnak.