Végigvonult a Szent Korona vasárnap Nagyváradon – lefotóztuk a virágkarnevált
Jókedvű, színpompás menet vonult végig vasárnap délután Nagyváradon. A helyiek megcsodálhattak az augusztus 20-án Debrecenben látható 16 virágkocsi közül hetet, köztük Nagyvárad és Debrecen közös kocsiját és a Szent Koronát ábrázoló kompozíciót is.
A menetben nemcsak nagyváradi és Bihar megyei, hanem Arad és Szatmár megyei, valamint Gyomaendrődről érkezett fellépőket is láttunk, és válaszoltak hívó szóra motorkerékpárosok is, akiknek virágokkal díszített vasparipái szintén a Szent László (Unirii) térre érkeztek be.
A virágkocsikat este 19.30 óráig láthatják az érdeklődők, miközben a színpadon a felvonulás során is látott néptáncosok, menettáncosok hiphoposok lépnek fel, mellettük Stargroup énekeseit hallhatják. A több mint hatszáz fős felvonuláson Biharból a Mystique Majorett, az Angels, a Pusztai Farkasok és a Megyei Íjászegyesület íjászai, a Görböc Néptáncegyüttes, a Sushine Dance, a Sunshine és a Margaréta menettáncosai, a Cool Dance, a Clevers, az Ini Mini Unique, a Unique Desire, a Unique, a B-Like, a Turbo Dance, a Passion Dance és Tini Dance Center táncosai, valamint az szalacsi és a szalárdi mazsorettek léptek fel.
Aradról a Mistral menettánc-csoport lépett fel, Szatmárról a Passion 4 Sport, Szilágy megyéből az Out Lous. A Színfolt menettáncosai a magyarországi Gyomandrődről, a Falmenco mazsorettjei a szerbiai Zentáról érkeztek a nagyváradi virágkarneválra.
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval022.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval023.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval036.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval045.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval007.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval15.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval016.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval17.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval018.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval021.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval025.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval028.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval031.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval035.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval037.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval039.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval042.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval044.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval049.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval050.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval058.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval063.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval064.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval065.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval070.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval072.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval076.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval080.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval081.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval086.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval089.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2140/viragkarneval092.jpg)