A nagyváradi Magnólia parkban telepszünk le egy padra Török Árpád István nagyváradi bűvésszel, egyikünknek sincs kedve zajos teraszon beszélgetni. „Bemelegítésnek” szó nélkül előhúz néhány szivacslabdát a fülemből, egy labdát tesz a kezembe, s kettőt vesz ki belőle. Később, mikor a kártyatrükkökről mesél, és mutatja is azokat, körénk gyűl néhány gyermek a játszótérről. Árpád elemében van, pattognak a kezében a kártyalapok, mint mondja, mindig van nála néhány eszköz, amivel rögtönzött bemutatót tarthat. Látszik rajta, hogy azon szerencsések közé tartozik, akik a hivatásuk szerelmesei. A nagyváradi bűvész szabadságon van itthon, az év nagy részében hajón dolgozik, a Bahamákról indulva az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó kikötőiben is megállnak.

„Gyerekkoromban a Három kívánság tévéműsort nézve mindig a bűvészt vártam. Szomorú voltam, ha nem volt bűvész. Később a könyvtárban olvasgattam a bűvészetről, folyamatosan tanultam. Olyan is volt, hogy Budapesten az egész zsebpénzem bűvészkellékekre költöttem” – válaszolja arra kérdésre, hogy hogyan lesz valakiből bűvész.

Elhivatottság, kíváncsiság, szórakoztatni vágyás

S hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből bűvész legyen? Török Árpád István szerint: „Elhivatottság meg kíváncsiság, az, hogy szeresd. Kell, hogy kíváncsi legyél, és érdekeljen a mutatvány, és bátorság, hogy nekikezdj és megpróbálj másokat szórakoztatni. Van olyan, aki kíváncsi, megtudja a mutatvány lényegét, és ott megáll. Nekem eljött az az időszak, amikor eldöntöttem, hogy megmutatom másoknak is, amit tudunk. Ez egy kicsit félelmetes az elején, amikor nem vagy jó és felmerül benned, mi van, hogyha ez elkap – de elkezded. Hibázol egyszer, kétszer, háromszor,  de összejön, látod a hatást, ahogy kérdezik, hogy csináltad, vagy egy kisgyerekeknél azt, hogy csillog a szeme – ezt megtapasztalni olyan, mint a drog” – magyarázza. Mint mondta, az nincs megszabva, hogy mennyit kell gyakorolni egy nap, számára a napi négy óra az átlag, de minél több idő jut erre annál jobb.

Nincsenek kedvenc trükkjei, inkább a kiváltotta hatást szereti. A labdás trükköket a gyermekek szeretik, a kártyatrükköket inkább a fiatalok, de minden trükköt kedvel: „... amelyik hatással van, ami megnevettet, ami sokkol.”

A kézügyesség, elengedhetetlen, mondja Török Árpád István, de gyakorlással az is fejleszthető. Nem emlékszik rá, hogy gyermekkorában különösebben ügyes lett volna, sőt, inkább kicsit kétbalkezes, kétballábas, tornából sem volt különösebben jó – mondja nevetve – de a bűvészkedés megfogta, gyakorolt és ez is kialakult, csak a szenvedély kellett hozzá.

Hobbi és hivatás

A labda mellett kártya, befőttes gumi, kötél kerül elő Török Árpád István zsebeiből, táskájából, mintegy illusztrálja is, amitől beszél. Ő főleg az úgynevezett „close up”-pal dolgozik, kártyával, kínai karikával, befőttes gumival, érmékkel, kötéllel és: „Mindennel amivel lehet. Klasszikusok. Általában azért a klasszikusokat szeretik az emberek. Az új trükköknél mindig kérdéses, hogy vagy beválik, vagy nem, de mindent használok, kendőt, üvegeket, Rubik-kockát, azt szeretem, mert az tényleg sok gyakorlást igényel. Kézügyesség is kell hozzá. Mindig a kihívásos trükköket szeretem, néha pedig egy egyszerű trükk sokkal nagyobb hatást vált ki.” Hölgyeket ellenben nem darabol, mert ahhoz olyan kellékekre van szükség, amelyek befektetés- és helyigényesek, a hajóra is – amelyen most dolgozik –két nagy utazótáskával, meg két kisebbel száll fel.

„Ez hivatás, mert szeretem csinálni. Nekem ez nagy öröm, szeretem az embereket szórakoztatni. Ha megkérdeznének, én nem is azt mondanám, hogy bűvész vagyok, hanem, hogy entertainer, szórakoztató. Trükkjeimnek része a humor, a kacagás. A hajón végzett munkámnak az egyik része a bűvészkedés, a másik része, hogy szórakoztatom, megnevetettem az embereket. Fontos, hogy a közönséget is szeretni kell. Habár egyesek szerint nagyon nehéz a gyermekekkel, nekem nem nehéz, mert én szeretem őket, kihívás szórakoztatni őket” – mesélte. Arra kérdésre, hogy hány trükköt ismert, nem tudott válaszolni, de elmondta: változatos trükkjei vannak, mivel a hajón kisgyerekek is vannak, akik az érméket, a labdákat, a befőttes gumikat, jobban szeretik. „A kártya, az az alap, mert azzal tudod a legtöbb trükköt csinálni, de egy kicsi, négy-öt éves gyereknek hiába mutatsz egy pakli kártyát, az neki sokat nem jelent, de ha megfogsz egy érmét, egy labdát, az más.” – mondta.

Kaland és tapasztalat

Török Arpád István hajóra tavaly novemberben szerződött el, hét hónapig járta a világot, most Nagyváradon, itthon vakációzik. Charleston, Nassau, Half Moon Key, Miami, Mexikó, Key West voltak az állomásaik. „Az elején féltem egy kicsit, hogy milyen lesz megszokni, nehéz lesz-e. Angolul elég jól tudtam, de kellett idő, amíg belerázódtam a napi szintű beszédbe, az volt egy kicsit nehezebb. Az első hónapom volt nehéz. Minden nap kihívás, érdekesség volt, meg is akartam felelni” – mesélte a kezdetekről. Arra is választ kaptunk, hogy miért is szerződött el hajóra. „Három oka lehet annak, hogy valaki hajóra megy dolgozni: világot látsz, többet keres, mint máshol, ugyanakkor azt a szakmát űzöd, amit szeretnél. Nem csak bűvészkedsz, hanem menedzselned is kell magad. Sokat kell költeni a kellékekre: egy kínai karika például negyven euró, ami az itthoni fizetésekhez viszonyítva nagy összeg” – mondta.

A hajón kevés erdélyi van, tudjuk meg Török Árpád Istvántól, úgy tudja még egy brassói és egy kolozsvári alkalmazott van ugyanazon a hajón. „Vannak itt nehéz munkák, de van könnyebb is. Azonban, ha van rá lehetőség érdemes kipróbálni, ha kalandvágyó vagy, világot látnál és nem félsz a nehéz munkától” – magyarázta, az élete legnagyobb kalandjának nevezte a hajón töltött időt.

Hozzátette: szereti Nagyváradot, mert nyugodt, kellemes város, de itt mindig anyagi problémákkal találkozik. „Most voltam Floridában, ha szerencsém van, eljuthatok akár Alaszkába vagy Ausztráliába is” – mesélte a bűvész, aki még hozzátette: nem tudja, hogy a pénz boldogít-e, de kétségtelenül könnyebbé teszi a mindennapi életet.

Első alkalommal hét hónapra kötött szerződést – a szerzőségesek általában hat-nyolc hónapra szólnak – és egyelőre folytatná ezt a munkát. Jó itthon a pihenés, mondta, de szavaiból kiderült, hogy hiányoznak a fellépések, a gyermekműsorok, a közönség visszajelzése.

Saját maga formálja trükkjeit

A bűvészet nem fárasztja, mivel kihívást jelent. Itthon is bűvészkedett gyermekelőadásokon, falunapokon, nem volt szokatlan a fellépés, de most, hogy nap mint nap ezzel foglalkozik a lámpaláz legfennebb akkor jön elő, ha új trükköt mutat be, mesélte Török Árpád István. Nem hiszi, hogy a bűvészetben sok új trükköt lehetne még kitalálni. Ha olyant lát, ami tetszik neki, megnézi többféle lejátszásban is, majd kialakítja a saját verzióját.

„A Rómeó és Júliát is megírta Shakespeare de utána különböző színházak különbözőképpen adják elő, vagy ha a filmet látod Leonardo di Caprioval, teljesen más, mint a Zefirelli rendezte változat. Ugyanígy van a bűvésztrükknél is, modernizálod, egy-egy poént még beteszel” – magyarázta. A titkokat ugyanakkor nem jó elárulni, mert utána egy kis lelkiismeret-furdalása van az embernek, hogy most miért is mondta el. Néha egy-egy egyszerű dolgot azért elárul, hogy kedvet csináljon egy gyereknek, az előadáshoz, a saját trükkjeit azonban nem leplezi le.

Arra a kérdésre, szerencsés embernek tartja-e magát, Török Árpád István így válaszolt: „Szerencsésnek tartom magam, mert ezt a dolgot gyerekkorom óta űzöm, és most egy kicsit úgy érzem, hogy megtaláltam a helyemet vele. Itthon is bűvészkedtem, de itthon, mivel nem voltam egy nagyon nagy marketing-alkat, meg az embereknek is kicsit nehezebben van pénzük, nem volt ilyen egyszerű a megélhetés. Ott pedig azt érzem, hogy azt csinálom, amit szeretek, keresek vele viszonylag jól, világot látok, új embereket ismerek meg, amerikaiakat, mexikóiakat, thaiföldieket, oroszokat – a világ minden tájáról vannak emberek. Ez egy jó dolog, most azt érzem, hogy azon a helyen vagyok, ahol szeretnék. Igaz, szeretnék egyszerre itthon is lenni, meg ott is, de most ez így alakult. Ezt a trükköt még tanulni kell.”