Új betegség ütötte fel a fejét Romániában: a DNA-szindróma

Korruptgyanús politikusok, üzletemberek és alvilági figurák hirtelen megbetegednek, amikor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indít ellenük.

Tízes skálán kilences

Az orvostudományban alighanem új fejezetet nyitó DNA-szindróma csaknem mindenkit elér, akinek meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, így a lista szinte kimeríthetetlen. A „betegség” áldozatává vált olyan jól ismert orvos is, mint Sorin Oprescu, Bukarest volt főpolgármestere. Előzetes letartóztatását követően váratlanul megbetegedett, mégpedig csupa olyan betegsége támadt, amelyeket nem lehet a börtönkórházban gyógyítani.

Először szívtájéki fájdalomra panaszkodott, és beutalását kérte a Bukaresti Egyetemi Kórházba. Kérését azonban elutasították, mivel mindezt a börtönkórházban is kezelni lehetett. Aztán inzulinfüggő cukorbeteggé lett, majd kiderítette, hogy sztentet kellett beépíteni a koszorúerébe, holott még főpolgármester korában arra hivatkozott, hogy szívpanaszai nem súlyosak, és egyáltalán nem zavarják őt a munkában.

Az igencsak jól táplált, korrupciós dossziéja összeállításáig makkegészséges Nicuşor Constantinescu, a Szociáldemokrata Párt egykori tagja, a Konstanca megyei tanács volt elnöke az előzetes letartóztatásba kerülve egyetlen éjszaka alatt halálosan beteg lett. Jó barátja, Konstanca volt polgármestere, Radu Mazăre szerint a betegség mértékét mutató tízes skálán Constantinescu betegsége eléri a kilences fokozatot. Radu Mazăre szerint barátja prosztatarákban szenved, ha nem műtik meg, csak hónapjai vannak hátra. Ráadásul szegény tanácselnököt a DNA egyenesen a vécéről vitte el.

Nicuşor Constantinescu végül is az Egyesült Államokba utazott műtétre, utazását jelentősen meghosszabbította, arra hivatkozva, hogy életveszélyes szövődmények léptek fel. Miközben kollégái valóságos élőhalottnak nyilvánították, a Facebookon képek jelentek meg róla, amint egy vendéglő teraszán dohányzik, illetve szupermagazinokban vásárol. Végül a nagybeteg tanácselnököt Törökországban tartóztatták le.

Nicuşor Constantinescut három és fél év börtönbüntetést kapott, az ítélet azonban még nem végleges, de neve több más bűnvádi dossziéban is szerepel. Az utóbbi időben egyszer sem jelent meg a tárgyalásokon, ügyvédein keresztül jelentett beteget.

Szívbaj és szívszerelem

A polgármesterként hosszas magának külföldi utakat szervező bonyolódott Gheorghe Nechita szintén hirtelen betegedett meg, és ugyancsak olyan kórt kapott, amelyet nem lehet a börtönkórházban kezelni. Iași polgármestere közel hét millió lejes csúszópénzt követelt magának. Előzetes letartóztatása előtt csak a szerelemtől szenvedett, miután egyik munkatársa hátat fordított neki.

Szívbaja mellett pár hónapos előzetes letartóztatása során „súlyos pszichológiai nyomást” is el kellett viselnie, így aztán nem is tudott kellőképpen felkészülni a védelmére. Nechita ellen eljárás indult azért mert, mert rendőrséggel figyeltette a hűtlen szeretőt.

Victor Ponta volt kormányfőt is elérte a DNA-szindróma. Amikor a korrupcióellenes ügyészek a Turceni-Rovinari néven elhíresült korrupciós dossziéban folytattak vizsgálatot, hirtelen megfájdult a térde, és műtétre két alkalommal is Törökországba utazott. Hazatérve kis ideig mankóval járt.

A termetes Cristian Popescu „Piedone”, a bukaresti 4. kerület polgármestere, aki felelősségre vont az ügyészség a bukaresti Colectiv klubban történt tragikus tűzesetért, amikor előzetes letartóztatásba helyezték, maga is többrendbeli szívpanaszra hivatkozott, amit orvosi papírokkal akart bizonyítani. Arra viszont nem volt semmiféle papírja, hogy nem viseli el a börtönviszonyokat.

Az egyiknek sikerül – a másiknak nem

A hűtlen kezelés miatt öt év börtönre ítélt volt ifjúságügyi miniszter asszony, Monica Iacob Ridzi az ítéletet követően valóságos tárházává vált a különféle betegségeknek. Szabadságvesztése elején a börtönviszonyokra panaszkodott, és azzal érvelt, hogy egy olyan beteg ember számára, mint ő, a fogva tartás egyenlő a halálos ítélettel.

Ridzi kegyelmet kért Klaus Johannis államfőtől, arra hivatkozva, hogy betegsége nyomán szervezete immunhiányos is, így a börtönben felszedett bármilyen betegség halálos lehet számára. Kegyelmi kérését az államfő elutasította.

Az Argeș megyei tanács elnökét, a 900 ezer eurós PHARE-pénzt hamis iratokkal felvevő Constantin Nicolescut hét év és nyolc hónapos börtönbüntetésre ítélték. A tanácselnök éppen a letartóztatás napján betegedett meg, a DNA ügyészei előtt kapott infarktust, a mentők vitték a kórházba. Ezzel viszont csak némi időhöz jutott, mivel végül csak börtönbe kellett vonulnia.

Bákó polgármesterének, Romeo Stavarachénak azonban sikerült meggyőznie a bírókat szívbetegségéről, amelyet – állítása szerint – az előzetes letartóztatás idején szerzett. A bírók végül is a házi őrizet mellet döntöttek. A polgármester esetéből tanulságként a Dalai Láma szavait idézi, miszerint az ember feláldozza az egészségét a pénzért, aztán feláldozza a pénzét az egészsége visszaszerzéséért.

Hayssam halálos beteg volt, most kutyabaja

Omar Hayssamnak, Románia legelső terroristájának a román újságírók iraki elrablása miatt kellett hosszú évekre börtönbe vonulnia. A román-szír állampolgár ekkor olyan beteg lett, hogy a (lefizetett) orvosok és ügyvédek szabadlábra helyezetését kérték, mivel már csak fél év van hátra az életéből. Aztán sikerült külföldre szöknie a börtönből, majd ismételt letartóztatását követően jelenleg megérdemelt büntetését tölti. A börtön úgy tűnik, jót tett neki – Omar Hayssamnak azóta nincs semmi baja.

Az unokatestvére megkéselése miatt bajba került alvilági fickó, Bercea Mondialu papírt szerzett klausztrofóbiájáról azért, hogy megszabaduljon az előzetes letartóztatástól. Aztán arról panaszkodott, hogy bronchitisze van, majd némi pénzért papírt kapott arról is, hogy szívkörüli cisztái vannak, amelyet csakis külföldön lehet megműteni. A bírákat azonban az orvosi papírhalmaz nem hatotta meg, így Bercea Mondialunak alighanem le kell majd töltenie nyolc és kilenc hónapos börtönbüntetését.

Kimaradt?