Csak a folyamatban levő ügyekben érvénytelenítik a SRI-s lehallgatásokra alapozó bizonyítékokat

Nincs visszamenőleges hatálya, csak a folyamatban lévő peres ügyeket érinti az alkotmánybíróságnak az a határozata, amely hatályon kívül helyezte a titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások jogalapjául szolgáló törvénycikkelyt - derült ki a testület szerdán közzétett indoklásából.

A február 16-i döntés szerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, mely szerint a lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségen kívül "más, erre szakosodott állami szervek" is végezhetik. Az alkotmánybírák azt kifogásolták, hogy a jogalkotó nem nevezte meg, milyen szervekre utal.

A bíróságok a folyamatban lévő ügyeknél ezentúl nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak - vonta le a következtetést a Hotnews.ro hírportál.

Az alkotmánybírósági indoklás szerint minden jogszabályt alkotmányosnak kell "vélelmezni", amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, így a két hete hozott határozat nem vonatkozik a jogerősen lezárt perekre. A taláros testület azonban nem zárta ki, hogy döntése ilyen esetekben is hivatkozási alapul szolgálhasson perújrafelvételi kérelmeknek.

Az alkotmányossági kifogást egy pénzmosásért és adócsalásért első fokon elítélt, 2006-ban letartóztatott török, iráni és kínai vádlottakból álló csoport ügyvédei emelték az ellenük folyó per fellebbviteli szakaszában. 

Érinti a korrupcióellenes harcot is

Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti, ugyanis nemcsak a nemzetbiztonsági ügyekben végez megfigyeléseket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hanem a korrupció, szervezett bűnözés, vagy akár adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásokban is az SRI "szolgáltatásait" veszi igénybe az ügyészség.

A korrupcióellenes ügyészség közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak titkos megfigyelését. A DNA számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége.

Raluca Pruna igazságügyi miniszter már az alkotmánybírósági indoklás közzététele előtt jelezte: sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel felhatalmazzák a rendőröket és ügyészeket, hogy az SRI infrastruktúráját használva végezzék a lehallgatásokat és megfigyeléseket, amíg sikerül a joghézagot felszámolni.

A Gândul korábban azt közölte: az SRI által 2014-ben végzett több mint 42 ezer megfigyelési eljárás közül 2410-et a legfőbb ügyészség vagy a korrupcióellenes ügyészség kezdeményezett.

Kapcsolódók

Kimaradt?