Tegnap volt karácsony
Várni valamire, ami biztosan eljön: visszaszámlálni, gyerekszívvel izgulni, utolsó két éjjel alig aludni, félig hunyt szemmel csalni, szájszögletből mosolyogni. Mert tudod, hogy jó lesz, hogy mélyen megérint majd: onnan kezdhetsz új időszámítást, akkor teljesedik ki tapogatózó örömöd, egyetlen mosollyá lesz a tested-lelked, és pár napra megszűnik az éjszaka, fáradhatatlan fényes-boldog jókedv ömlik szét a világon.
Nem így várok most. Valaminek jönnie kell, tudom, de hogy milyen lesz, s hogy elér-e vajon hozzám, vagy útközben megtorpan és hátat fordít, irányt vált... Nem félek, nem erről van szó. Egyszerűen csak elég most ez a halvány, sejtelmes fény, egyetlen gyertyalángban elfér most minden örömem, egy pontnyi csak, de izzik, táncol, pirosan nevet – önmagában teljes.
Emésztő hiány és kacérkodó remény helyett hála tölt be. Találkoztam a fénnyel, lángra lobbantott: élni kezdtem. Csak arra tudok várni, ami hiányzik. De a fény itt ragyog még bennem, hátrahagyott magából egy ölelésnyi meleget, forróságát ébren tartják az élénk emlékhasábok. Lehet, hogy tegnap volt karácsony.
.jpg)
.jpg)
