Bűnvádi eljárást indítana a DNA Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn a parlament hozzájárulását kérte ahhoz, hogy bűnvádi eljárást indíthasson Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen.

A DNA azzal gyanúsítja a szenátort, hogy többször törvénytelen módon rendőri felvezetéssel közlekedett mandátuma idején Bukarestben. Emellett a belügyminisztérium és a legfőbb ügyészség közti megállapodással lehetővé tette, hogy az ország főügyészét – szintén törvénytelenül – rendőrök kísérje útjaira.

Mint korábban írtuk, egy tavaly októberi halálos baleset után merült fel a gyanú, hogy Gabriel Oprea hivatali visszaélést elkövetve vesz rendszereden igénybe rendőri felvezetést. A tragédia október 20-án este történt, amikor a politikusnak utat nyitó motoros rendőr az esős időben egy bukaresti sugárúton a gázművek által ásott árokba csúszott és életét vesztette. A román lapok akkor azt írták, hogy Oprea egy állami intézmény székhelyéről tartott hazafelé, amikor a baleset történt.

A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel. A Mediafax hírügynökség szerint viszont Oprea többször használ konvojt, mint az államfő és miniszterelnök együttvéve: a politikus állítólag 1607 alkalommal, az államfő 580 alkalommal, míg a miniszterelnök 814 alkalommal vett igénybe idén rendőri felvezetést.

A baleset után néhány nappal tüntetők ezrei vonultak utcára Bukarestben Opreát lemondását követelve. A DNA novemberben közölte, hogy átveszi a kormányfő-helyettes és belügyminiszter konvojában korábban történt halálos baleset kivizsgálását. 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?