Bukaresti tragédia: 25 ezren követelték a korrupt politikusok lemondását

Több ezren vonultak utcára kedd este Bukarestben, hogy a főváros negyedik kerületének polgármestere, Cristian Popescu Piedone mellett Gabriel Oprea belügyminiszter és Victor Ponta miniszterelnök lemondását követeljék. A tiltakozást este hat órára hirdették meg, 7 órára már körülbelül hatezren vonultak a fővárosban. FRISSÍTÉS: Hírügynökségek szerint a felvonuláson 25 ezren vette részt.

A tiltakozást azzal a felhívó szöveggel harangozták be, hogy távoznia kell Cristian Popescu Piedonénak, akit szintén felelősnek tartanak a legkevesebb 32 halálos áldozattal és 136 sérüléssel járó tűzvész miatt. A negyedik kerületben található Colectiv klubban pénteken pusztító tűzvész 32. áldozata kedd reggel hunyt el. Cristian Popescu Piedonénak azt róják fel, hogy engedélyezte, és egy éven át sosem ellenőrizte a tűzvédelmi előírásokat kijátszó klub működését.

A tüntetők a kerületi városháza helyett váratlanul a kormányszékház elé vonultak, ahol Gabriel Oprea kormányfőhelyettes és Victor Ponta miniszterelnök lemondását követelték. 

„A rendszertől undorodtak meg az emberek”

A kormányfőhelyettes elleni ellenszenv nem feltétlenül a tűzvésszel áll összefüggésben: sokan már korábban hatalmi arroganciával és visszaéléssel vádolták Opreát, amiért rendszeresen rendőri felvezetéssel száguldozott, két héttel ezelőtt pedig egy, a konvoját felvezető motoros rendőr halálos balesetet szenvedett.

A tragikus tűzvész miatt elkeseredett tüntetőknek látszólag nincsenek politikai céljaik, hanem az egész - általuk korruptnak és élősködőnek nevezett - politikai osztály ellen lázadtak fel. A spontán demonstrációnak nincsenek szónokai, de többen hevenyészett táblákkal érkeztek, amelyeken egyebek között "A korrupció öl", "A korrupció máglyáján égettétek el őket", "Piedone, Oprea, Ponta: a szélhámosság háromszöge" felirat olvasható.

A vonuló tömeg közlekedési dugót okozott a főváros központjában. 

A Hotnews információi szerint a tiltakozók száma elérte kevéssel hét után a tízezret. 

A kormány székhelye előtt kisebb incidens történt: a tömeg áttörte a csendőrség sorfalát. A kisebb lökdösődést leszámítva a tüntetés zavartalanul folyt tovább. Becslések szerint nyolc órakor több mint 15 ezren skandáltak a kormány székhelye előtti téren.

A tiltakozók között nemcsak fiatalok, hanem idősek, akár 50 év fölöttiek is vannak. Hírügynökségek szerint egész családok vonultak utcára, a tömegben sok a gyermek. Este kilenc után a résztvevők elindultak a belügyminisztérium épülete elé, onnan pedig a kerületi városháza fele vették az irányt. A tüntetéssel egyidőben Cristian Popescu Piedone bejelentette, emlékművet állít a Colectiv klub előtt, „az ártatlanok emlékművét”.

Brassóban kedd este szintén tüntettek, több százan fejezték ki elégedetlenségüket a korrupt politikusokkal szemben. Több városban, többek között Kolozsváron november 5-re és 6-ra hirdettek megmozdulásokat. 

Az egyik hírtelevízió által megszólaltatott Andrei Țăranu politikai elemző szerint a haragos, a rendszertől megundorodott fellázadt tömegnek egyelőre nincsenek világos céljai, az emberek főleg a pénteki tragikus esemény nyomán kialakult indulatok miatt érezték úgy, hogy tüntetniük kell. Vasile Dâncu szociológus úgy vélte: az életmód, a képmutatás, a társadalom minden rétegét átszövő korrupció és a tehetetlenség érzése ellen lázadnak.

Az elemzők szerint a tüntetés sok hasonlóságot mutat a két évvel korábbi, a verespataki ciántechnológiás bányaberuházás elleni demonstrációsorozattal, illetve azokkal a tiltakozásokkal, amelyek a külföldön élő román állampolgárok szavazási lehetőségének korlátozását kérték számon tavaly az elnöki tisztségre pályázó Victor Ponta kormányfőn. 

Kapcsolódók

Kimaradt?