Ezt vásárolják a romániaiak „cukormentes hűsítő” néven

Jelentést készített a Romániai Fogyasztóvédők Egyesülete Az egészséges táplálkozás – hosszú távú egészségügyi befektetés címmel. A tanulmányt készítő kutatócsoportot egyebek között 28, cukormentes, vagyis „diétás” hűsítőt vizsgált meg. Az eredmény nem szívderítő.

Mit is jelent a „diéta”

A tanulmány készítői a mindenekelőtt a hűsítők adalékanyagaira voltak kíváncsiak. A vizsgálat során először is megállapították, hogy a találomra kiválasztott 28 ital 93 százaléka szénsavas volt. Ebből levonható az a következtetés, hogy a román fogyasztók inkább a szénsavas italokat kedvelik. A fogyasztóvédők adatai szerint Romániában lakosonkénti átlagban évente 150 liter hűsítő fogy el, 93 százalék tehát szénsavas formában, ami orvosok szerint nem egészséges.

A felmérés eredményei szerint a megvizsgált hűsítők vizet, szén-dioxidot, gyümölcskivonatot – 0,1 százalékos arányban eper, málna, fekete ribizli, áfonya, meggykivonatot –, maltodextrint, színezőanyagként koncentrált répalevet, hibiszkusz-kivonatot, természetes narancs, citrus és lime aromát, másfajta aromákat, koffeint, antioxidánst, citromsavat, aszkorbinsavat tartalmaznak.

„Diétás” cukormentességüket úgyszintén adalékanyagokkal – aszpartánnal, szaharinnal, nátriumciklamáttal (E 952), kálium aceszulfámmal – pótolják. Színezőanyagként a répalékoncentrátum helyett azorubint, szulfitos ammóniás karamellt, Ponceau 4R-t, karotinokat, antociánokat (E 163) használnak.

Utóbbi vegyület baktériumokban és növényekben egyaránt megtalálható, elsősorban a levelekben, a gyökerekben, a virágokban és a gyümölcsökben fordul elő. A vízoldékony színanyagcsoport színét a ph-tól függően változtatja, a pirostól kezdve a kékig. Konzerváló anyagként a hűsítőkhöz legtöbbször nátrium-benzoátot, kálium-szorbátot adnak hozzá, valamint stabilizátorként gumiarábikumot, fagyanták glicerin-észtereit, guargumit (E 412), amelyet a pillangósvirágúak családjába tartozó, indiai kultúrnövény tartalmaz.

A guargumi néhány éve veszélyes adalék hírében áll. 2007-ben pánik tört ki miatta, de csakhamar kiderült, hogy az aggodalmat egy bizonyos indiai cégtől származó, dioxinnal szennyeződött guargumi-szállítmány okozta. A különféle adalékanyagokat még hosszasan lehetne sorolni, de ez is elegendő ahhoz, hogy mennyire is „tiszták” a hűsítő italok.

Kétszázszor édesebb a cukornál

A megvizsgált hűsítők 46 százaléka leggyakrabban három féle szintetikus édesítőt, 39 százaléka négyfélét, 11, illetve 4 százaléka két, valamint egyféle szintetikus édesítőt tartalmazott.

A szintetikus édesítők akár kétszázszor is édesebbek lehetnek a cukornál, és számos betegséget válthatnak ki. Orvosszakértők úgy vélik, hozzájárulnak az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a Basedow-Graves-kór, az epilepszia, a sclerosis multiplex, a cukorbaj és a depresszió kialakulásához.

A hűsítők 82 százaléka citromsavat (E 330) tartalmaz, ez az élelmiszeriparban használatos legelterjedtebb savanyítószer. Antioxidánsként megőrzi számos élelmiszer zsírszín-, aroma- és vitamintartalmát. Alkalmazása a hűsítő anyagok esetében korlátozás nélkül engedélyezett. Jóllehet az egészségre nézve veszélytelennek mondják, a penészgomba-allergiában szenvedők esetében allergiás reakciókat válthat ki, és erős savként gyomorfájdalmat, fogszuvasodást is okozhat. Gyermekek esetében a citromsavtartalmú hűsítők fogyasztása nem ajánlott.

A hűsítők 75 százaléka nátrium-benzoátot tartalmaz, amely az aszkorbinsavval reakcióba lépve a cigarettafüstben és a kipufogógázokban is megtalálható benzénné alakul. Ez erősen rákkeltő anyag, számos vérsejttípust is elpusztít. Az iparban alkalmazott benzén például már az engedélyezett határértéknél kisebb mennyiségben is káros.

Biológiai értékük nulla

Az amerikai Federal Trade Comission 2005-ben 200 hűsítőfajtát elemzett és megállapítása szerint egyesek közülük a megengedettnél tizenötször több benzént tartalmazott. Emiatt az amerikai hűsítőgyárak lemondtak a nátrium-benzoát alkalmazásáról. A nátrium-benzoát egyébként allergiás reakciókat, hiperaktívitást válthat ki, gyermekeknél a koncentrációt nehezíti.

A hűsítők fele szintetikus színezőanyagokat – szulfitos ammóniás karamellt, azorubint, Ponceau 4R-t – tartalmaz. Ezek szintén allergiás reakciókat, kromoszóma-rendellenességeket, légzési zavarokat, bőrgyulladást válthatnak ki, potenciálisan pedig rákkeltőek is. Az ilyenfajta színezőanyagokat tartalmazó hűsítők fogyasztása nem javallott a gyermekek számára. A megvizsgált hűsítőknek csupán 14 százaléka nem tartalmazott semmiféle színezőanyagot.

A „diétás”, cukomentes hűsítők vízből, minimális gyümölcskivonatból, mesterséges aromákból és élelmiszer-adalékanyagokból készülnek, biológiai értékük, tápértékük a nullával egyenlő. Táplálkozás-tudományi szakemberek, gyermekorvosok ezért ezeket nem javasolják a gyermekeknek, de a szív- és érrendszeri megbetegedésben, anyagcserezavarban, idegbántalmakban szenvedő felnőttek számára sem.

Sajnos azonban a hűsítők hozzáférhető áruk miatt igen népszerűek, főleg az átlagfizetés alatt kereső családok esetében. A fogyasztóvédők szerint a hűsítők címkéjén ott kellene szerepelnie az ajánlásnak, miszerint ezek az italok gyermekek számára nem ajánlatosak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?